Depresszió ellen halacska!

Egy, a Bristol Egyetem által 14 500, a 1990-es évek elején született gyerek bevonásával készült kutatás szerint az alacsony D-vitamin szint és a depresszió közötti kapcsolat már gyermekkorban jelen van: a szakértők szerint megfelelő vitaminbevitellel csökkenthető a depresszió kialakulásának esélye kamasz- és felnőttkorban.

A depresszió és a D-vitamin (amihez a természetes napfényből, valamint halfélékből és gabonapelyhekből juthatunk hozzá) közti kapcsolat régóta ismert, de ez az első eset, hogy a jelenség gyerekkori aspektusait is megvizsgálták.

A kutatás során, melyhez 2700, a ’90-es évek Gyermekei’ című felmérésben részt vett 9 éves és 8 hónapos gyerek adatait használták fel a szakértők, kiderült, hogy a legmagasabb D-vitamin-szinttel élőknél 10 százalékkal ritkábban fordultak elő depressziós tünetek 13 éves és 8 hónapos korban. Azok, akiknek vitamin-szintje az átlagnál magasabb volt, az esetlegesen jelentkező depressziós tüneteik 10 és fél, valamint 13 és 8 hónapos kor között jelentősen enyhültek.

7j63b7me1

A D-vitamin étrendkiegészítőknek két formája ismert (D3 és D2), de eddig a tudósok sem voltak tisztában vele, melyik hozható kapcsolatba a depresszióval, most azonban kiderült, hogy a D3 az, amelyik segíthet megelőzni a depressziót és javítani az általános kedélyállapotot.

A szakértők fontosnak tartják kiemelni ugyanakkor, hogy a vakon végzett tudományos kísérletek hiányában egyelőre még ne próbáljunk gyermekeiknek kúraszerűen D-vitamint adni.

Forrás: