Skizofrénia – kezdetek és kezelés

Ijesztő betegség, mely csupán serdülőkorban mutatkozik meg. A skizofrén realitásérzéke elveszik, gondolatai, érzelmei szétesnek és téveszmékkel küzd.

Ahogyan kezdődik…

A kezdeti szakaszban vagy prodromális stádiumban nyugtalan, feszült, rossz hangulatú a beteg, és visszahúzódó. Alvászavarral küzd, romlik a munkateljesítménye vagy a tanulási képessége, és nem bírja annyira a terheket, mint azelőtt.

Persze ezek a tünetek másoknál is előfordulhatnak, de amennyiben nincs konkrét okuk, vagy a családban előfordult skizofrénia, érdemes orvoshoz vinni az illetőt, ezt követően azonban a beteg állapota csak rosszabb lesz.

Az első szakasz az akut periódus, ezt jellemzik a már említett téveszmék, érzékcsalódások, asszociációs- és érzelmi zavarok, az énkép zavara. 1-3 hónapig állhatnak fenn. Majd pedig a passzív, lehangolt fázis következik. Bár állapota javul, a beteg személyisége már nem lesz a régi. Ezt a szakaszt a negatív tünetekkel jellemezhető fázis követi.

Minden skizofréniásnál különbözhet, hogy hogyan zajlik le a betegség. Öt lényeges formája van:

Az első a paranoid skizofrénia. Jellemzőek rá a téveszmék és a hallucinációk. Többnyire jól kezelhető, 25-35 éves kor között jelentkezik.

A hebefréniás vagy szétesett skizofrénia másról ismeretes: a beteg beszéde bomlott. Affektív zavarai vannak, érzelmi élete sivár, érzelmei „nem odaillőek”, nem a helyzetnek megfelelően viselkedik, gondolkodási zavarokkal küzd. Ez a skizofrénia 16-25 éves kor körül jelentkezik.

A katatón skizofrénia esetén leginkább a testi, pszichomotoros tünetek jellemzőek: szélsőséges, bizarr mozgások, meghökkentő testhelyzetek, teljes mozdulatlanság.

agressz%2525C3%2525ADv

Létezik differenciálatlan skizofrénia is, melyben általában a többi csoport tünetei megtalálhatóak. A skizofrénia szimplexre pedig jellemző, hogy a betegség szintjei szinte anélkül alakulnak ki, hogy észre lehetne venni őket, de a végén idült skizofrénia alakul ki.

A betegség súlyosságát ahhoz kötik, milyen negatív tüneteket produkál a beteg. Emiatt a diagnózist sem könnyű megmondani, hiszen nagyon sokfélék lehetnek a tünetek, ahogyan a betegség lefolyása is. Ahhoz, hogy biztosat lehessen mondani, fél éven át szemmel kell a beteget tartani.

Legalább kettőnek igaznak kell lennie rá a jellemző tünetekből, főként az érzékcsalódásra, a hallucinációra, téveszmékre, gondolkodásbeli zavarokra kell itt gondolni, illetve arra, hogy a beteg azt hiszi, külső erők irányítják és befolyásolják őt. Teljes körű kivizsgáláson esik át, melybe a fizikális, neurológiai vizsgálat, valamint az EKG, EEG, a CT vizsgálat és a vérkép ellenőrzése is beletartozik.

A betegség kezelése

Noha korábban gyógyíthatatlan betegségnek tartották, manapság jelentős javulás érhető el a betegeknél a modern gyógykészítményekkel. Vissza lehet szorítani, de akár meg is lehet szüntetni a pszichotikus tüneteket. Csak pszichoterápiával nem lehetséges segíteni a betegen, de a pszichiátrai kezelésnek meg kell lennie a gyógyszerszedés mellett.

mo0gzvpb2

A skizofréniás gyógyszeres kezelésében antipszichotikumokat alkalmaznak. Mivel megállapították, hogy a betegségnek köze lehet a táplálkozáshoz is, javasolhatnak speciális étkezést – a skizofréniás táplálkozhat gluténmentesen, vagy folytathat úgynevezett ketogén diétát. A tünetek csökkentése elérhető ezeken a módokon.

Milyenek a gyógyulási esélyei a skizofrének?

Húsz százalékuk egyszer életében átéli a pszichotikus állapotot, de miután kezelik, rövidesen javul és nem jelentkezik többet a betegség. Hatvan százalékukra jellemző, hogy többször erőt vesz rajtuk a skizofrénia, különböző formákban.

A betegek 20 százalékának állapota a kezelés mellett is rossz marad. Sajnos sokaknál alakul ki súlyos depresszió, és ha nem ismerik fel időben, a beteg komolyan fontolgatni kezdheti az öngyilkosságot, vagy el is követi azt.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.