Visszafogottabb a női szexualitás?

A klitorisz – vagy csikló – a női test egyetlen olyan része, amelynek kizárólagos szerepe az örömszerzés, s ez teszi olyan különlegessé…

A klitorisz (vagy magyarul csikló) a női test egyetlen olyan része, amelynek kizárólagos szerepe az örömszerzés, (mint a férfiak mellbimbója) ez teszi olyan különlegessé. Ezért is meglepő, hogy a nők úgy vélik, az ő szexualitásuk jóval visszafogottabb, mint a férfiaké. Hiszen ez a szerv pusztán az élvezetet szolgálja, és a péniszhez nagyon hasonlóan működik. Izgalmi állapotban megtelik vérrel, merevvé válik, és kissé kiemelkedik.

Ez a változás látható is, a klitorisz szinte az erekcióhoz hasonlóan emelkedik ki. Érdekes, hogy a csiklónak még neve sincs igazán. A lányoknak általában azt mondják: “Nem, neked nincs fütyid”, vagy a legjobb esetben is azt, hogy “neked hüvelyed van”.

Nagyon keveset hallanak arról, hogy pontosan mi is van ott. Nagyon fontos, hogy a nők tisztában legyenek azzal, miként juthatnak el az orgazmusig, hogy lerombolhassák a frigidség mítoszát, és megérthessék a nők fizikai és lelki rejtélyeit. Az orgazmus nagyon fontos. Sok nő úgy gondolja, hogy ugyanolyan orgazmust kell átélnie, mint a barátnőjének, vagy amit a női lapokban olvas. Ez nem így van!

Pszichológusok több száz nővel készítettek mélyinterjút, amelyek során az derült ki, hogy ahány nő, annyi orgazmus. Ezért nagy tévedés az, amikor egy férfi az előző barátnője érzéseit “kéri számon” a jelenlegin. Azért olyan keresett téma az orgazmus kérdése a különböző újságokban, és egyesek nagyon jó üzletet is tudnak csinálni az orgazmus “hiányából” , mert ha egy bizonyos fajta orgazmust kiáltunk ki “igazinak”, akkor attól nagyon sok nő érzései eltérnek.

szex-finomság a párod testéről

A csikló sokkal érzékenyebb, mint a pénisz – itt találhatók a legérzékenyebb szövetek. (A hüvelynél is ezerszer érzékenyebb) A csúcsában több az idegvégződés, mint a nyelvben vagy a test bármely más részén. A csiklóba mindkét oldalról négyezer idegszál érkezik, és a nyolcezer idegszál ebben a szép kis fejben gyűlik össze. A péniszben összesen csak mintegy négy-hatezer idegvégződés van, tehát a csiklóban több idegszál van, és ezek ráadásául kisebb helyen is összpontosulnak.

De ezért is olyan érzékeny. Ez az oka annak, hogy sok nő nem szereti, ha közvetlenül megérintik. A csikló nem pusztán egy “mágikus gomb”. Mérete nagyobb, mint gondolnánk. Két hosszú szára a szeméremcsonton ered, középen összenő, a teste pedig kampószerűen lefelé hajlik.

A klitorisz a szexuális izgalom hatására kialakuló vérbőség miatt kétszeresére duzzad, és a férfiak erekciójához hasonló módon merevvé válik. Az orgazmus után az izmok nem ernyednek el teljesen – ez az egyik oka annak, hogy a nőknél többszörös orgazmus is előfordul.

A nőknek nincs miért irigykedniük, hiszen a pénisz olyan, mint az egylövetű puskák, míg a csikló a gépfegyverhez hasonlít, és sokáig képes “ratatata” működni. Sigmund Freud bár az orgazmus jelentőségét felismerte, azt állította, hogy a klitoriszban keletkező orgazmus kezdetleges. Az érett nőknek át kell helyezniük az orgazmusukat a klitoriszból a hüvelybe. “És, ha nem sikerül? Akkor ön éretlen. Szexuálisan fogyatékos. Mehet terápiára! Melyik nap felel meg?” A nők mindössze harminc százalékának van orgazmusa közösülés közben.

Ezek után azt állítani, hogy a maradék hetven százaléknak, akinek nincs orgazmusa közösülés közben, valamilyen téren rendellenes vagy éretlen, nem elfogadható. Miért nem mondjuk inkább azt, hogy a közösülés nem a legmegfelelőbb módszer a nők szexuális izgatására? A hüvelyi orgazmus ugyan hátul alakul ki, mégis ugyanannak a klitorisz-kötegnek az izgalma váltja ki. Akár tetszik tehát, akár nem, végül ugyanannak a szervnek a segítségével jön létre.

szex48037 Olvass még több cikket az orgazmusról!

Az azonban mindenképpen elég általános tapasztalatnak tűnik, hogy az orgazmusban a klitorisznak szerepe van, nélküle az létre sem jöhet. Ha a hüvelynek van is szerepe benne, a klitorisz izgalmára mindenképp szükség van, anélkül nem alakul ki orgazmus.

Tehát bekövetkezhet a behatolás a hüvelybe, maga a behatolás a klitorisszal kialakuló kapcsolat nélkül nem fog orgazmushoz vezetni. A hüvelyben nagyon kevés az idegvégződés, szinte nincs is. Ez érthető is, hiszen amikor a baba a szülés során áthalad a hüvelyen az elég fájdalmas így is, elképzelhetjük, hogy ha a hüvely teljes hosszában érzékeny lenne, milyen borzalmas lenne a szülés.

A hüvely ezért érzéketlen, szinte semmit sem érzékel. A hüvely legérzékenyebb területe a nyílása és a felső fala közelében van, pont a klitorisz mellett. Ezért végre meg kellene érteniük a nőknek, hogy ne kívánjanak hüvelyi orgazmust elérni, amikor a klitoriszban sokkal több idegvégződés van, mint a hüvelyben, maximum azt mondhatják, hogy közösülés közben szeretnének orgazmust átélni azzal szemben, amikor maszturbációval érik el az orgazmust.

Forrás: https://napidoktor.hu/index