Újra divatba jön a vályog

Ma is lehet házat építeni vízből, agyagból és szalmából, de a korszerű szigetelésekkel a régi vályogházak hibáit is kiküszöbölhetjük.

Egy régi-új építőanyaggal, a vályoggal foglalkozott legújabb adásában az M1 Kék Bolygó.

A vályogot egy pár történetén keresztül mutatták be, akik teljesen beleszerettek a hagyományos téglafajtába. Erika és Sanyi környezetbarát szemléletük és a gyerekkori jó emlékeik miatt döntöttek úgy, hogy vidéken, vályogházban fognak élni.

„Ragaszkodtunk a természetes anyagokhoz, a szülői háznak is vályogfala volt, ezért tudtam ennek a pozitív hatásait: télen meleg, nyáron pedig hűvös – fogalmazott Erika.

Nagyon jó a páraszabályzó képessége is az épületnek, amit a pár a házrészben eltöltött az első télen meg is tapasztalhatott.

valyoghaz

„Már most is éjszaka nyolc-tíz fok van, de a ház egyenletesen tartja a húsz fokot” – mondta el .

A vályogtégla alapja víz, agyag és szalma, tehát valamennyi természetes és környezetbarát alapanyag. A régi vályogházaknál általános probléma volt a vizesedés és a penész, száz évvel ezelőtt nem léteztek még a ma ismert szigetelő anyagok.

Ezekre és egy kreatív mesteremberre van szükség ahhoz, hogy egy környezettudatos, klímabarát és a hagyományokhoz simuló családi fészekben lakhassunk.

„A vályogot remekül lehet kombinálni modern anyagokkal, használunk a válaszfalakhoz égetett téglát az alaphoz betonblokkokat, amik stabil alapot adnak” – tért ki rá a vályogházat rakó Gáspár János.

Erre jön a szigetelés, egy sor kisméretű téglát kell a vályog alá tenni, hogy a sárból kiszívja a vizet, és akkor teljesen el van vágva a talaj nedvességétől, és innentől nincs vele az a probléma, mint a régi vályogházakkal. A nyolcvanas években csaknem teljesen eltűnt a vályog, de ma már egyre többen választják a vályogot, mondhatni, reneszánszát éli ez a régi technológia.

vályogház

Aki ilyen házban szeretne lakni, annak azért kompromisszumot is kell kötnie. Emeletes házat például nem lehet építeni belőle, ahhoz már betonszerkezet kell.

Fontos emellett tisztázni, hogy egy vályog technológiával készülő ház építése nem olcsó, mert hosszú és fáradságos munka. Azonban a belefektetett energia a meleg nyári és a hideg téli hónapokban egyaránt megtérül, nem beszélve arról, hogy hosszútávon a bolygó is meghálálja a “törődést”.

 

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.