Szemétből készült hangszereken játszik egy zenekar

Újrahasznosított szemétből készült hangszereken játszik egy paraguayi zenekar, amelynek egyedülálló történetét egy hamarosan debütáló dokumentumfilmből ismerheti meg a nagyközönség.

A Landfill Harmonic című produkció egy különleges dél-amerikai zenekar életébe nyújt bepillantást. Az Újrahasznosított Zenekar ötlete Favio Chávez, egy helyi ökológiai szakember, illetve amatőr zenész fejéből pattant ki. A dokumentumfilm középpontjában Chávez és egy csapatnyi tehetséges fiatal áll, akik rendületlenül ütik a ritmust a szegénységtől sújtott Cateurában – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A város gyakorlatilag egy szemétdomb tetején áll, és a helyiek mások szemetének újrahasznosításából és eladásából teremtik elő a mindennapi betevőjükhöz szükséges pénzt. A Paraguay folyó mentén fekvő település térségébe naponta 1500 tonnányi szemét érkezik. A kritikus méreteket öltő és az egészségre is káros szennyezettség ellenére Cateura lakóinak sikerült megtalálniuk a szemét-újrahasznosítás egyik legjobb módját.

LandfillHarmonic_640

Az elszegényedett családok megsegítésének szándékától vezérelve Chávez a hulladékokból kezdett hangszereket gyártani a fiataloknak. "Egy nap azon kaptam magam, hogy zenét tanítok a helyiek gyerekeinek, és a saját hangszereimen oktatom őket" – emlékezett vissza a 36 esztendős férfi, aki a cateurai szemétdombnál dolgozik. Hozzátette: "Elérkezett az idő azonban, amikor már túl sok volt a diák és túl kevés a hangszer: ekkor határoztam el, hogy megkísérlek saját magam gyártani néhányat".

A hamarosan debütáló dokumentumfilmet – amelynek rövid ízelítője már elérhető az interneten (http://vimeo.com/52711779) -, Graham Townsley rendezte.

Forrás: