Nagy az ijedtség a COVID újabb hulláma miatt – Több megyében elfogytak az oltási időpontok

Eddig abban bíztunk, hogy a COVID már nem jön vissza olyan erősséggel, mint korábban, most azonban egyre növekszik a fertőzöttek száma. Emiatt sokan sürgetnék az újabb oltás felvételélt, de nem mindenhol van lehetőség erre.

A magyarok felkészülten szeretnék várni az újabb, immáron hatodik hullámot és aki teheti, előre lefoglalja az oltási időpontot. Ennek eredményeként elfogytak júliusra az interneten keresztül előzetesen regisztrálható időpontok az oltópontokon. A vírus újbóli megjelenése és az emelkedő fertőzésszám sokakat arra ösztönöz, hogy beadassák valamelyik emlékeztető oltást – számol be a Life.hu.

vakcina, oltás

Fotó: MTI

A legfrissebb adatok szerint összesen 6 411 997 fő vette fel az első oltást, közülük csaknem mindenki a második dózist is megkapta. A harmadik szúrást közel négymillió magyar vállalta, míg 305 ezren a negyedik oltást is felvették.

A hvg.hu cikke szerint júliusra már nincs előre foglalható szabad időpont a budapesti, Fejér, Pest, Somogy, Vas és Veszprém megyei oltópontokon.

Az Európai Unió szervei azt javasolják, hogy az idősek, valamint a súlyosan veszélyeztetettek vegyék fel az újabb dózist.

Olvasd el ezt is!

COVID – Elhalasztják a műtéteket az újabb hullám miatt

Forrás: Napidoktor.hu