MÁZS – Van élet a betegség után

Mészáros Árpád Zsolt szinte folyton valamilyen kisebb nagyobb balesetet szenved. Szerencsére soha nincs komolyabb baja.

Az Operett Színház művésze még pályájának beindulása előtt teli volt jobb- és rosszabb balesetekkel. Volt olyan, hogy egy táncmozdulatnál kifordult a bokája. Így játszott még két hétig, amikor az orvos eltiltotta a tánctól. Árpi szót is fogadott.

A másik esete az volt, amikor egy féltékeny táncos kollegája megütötte, ő a földre zuhant és a belső szervei komoly sérülést szenvedtek. A kórházban viszont más is kiderült: bal veséjében egy rosszindulatú daganatot találtak. Azonnal megműtötték és három évig, csak gyógyulgatott.

– Mikorra tehető, a nagy elhatározás, hogy megpróbálja musical színészként?

– Egy nap megláttam Miller Zolit énekelni a tévében. Nagyon megtetszett, ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy megtanulok a prózai diplomám mellett énekelni is. Hetente összeszedtem az utcabeli néniket, akik Pestre akartak jönni, és míg ők a Józsefvárosi piacon vásároltak, addig én Toldy Mária Stúdiójába jártam szorgalmasan.

Holott nem készültem erre a pályára, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy gépforgácsoló szakmunkás bizonyítványom van. Továbbá: mert nagy akaraterővel meggyógyultam, az orvosok el is neveztek Lucky Boynak, azaz a szerencse fiának.

– Nyíregyházáról hogyan került fel az Operettbe?

– 2000-ben felkért Kerényi Miklós Gábor a West Side Story Riff-jének eljátszására. Ezt követte a Mozart, melybe egy hét próba után kellett beállnom. 2003 óta azzal büszkélkedhetek, hogy tagja vagyok ennek a csodálatos zenés színháznak. Olyan színes a repertoárom, hogy bárki megirigyelhetné.

A Menyasszonytáncban egy lázadó parasztfiút játszom, a Rudolfban egy meg nem értett trónörököst. A Mozartban egy érzékeny zsenit, az Oltári srácokban egy drogos rappert, a Víg özvegyben pedig Nyegust, melyet valaha akkora egyéniségek játszottak, mint Latabár Kálmán vagy Suka Sándor.

– Úgy tudom, lemezi is vannak.

– Eddig két hanghordozóm jelent meg, mostanában készülgetek a harmadikra. A szakmától jó visszajelzést kaptam az első kettőről, úgy-hogy belevágtam a következőbe.

– Emellett sok feladat mellett úgy tudom családos ember.

– Van két gyerekem, két különböző házasságból. Bendegúz és Rózsa. Ők és a párom gondoskodnak arról, hogy nemcsak a betegségemben, nemcsak a karrieremben, de otthon is szerencsésnek érezhessem magam.

Forrás: