Itt vannak a pszichológus appok, kérem dőljön hátra, és gépelje be a problémáit

A pszichológusok nagyon drágák, ezért elkezdték fejleszteni a gépi verziójukat.

Fotó: Pixabay.com

A lelki betegeknek szánt appok nagy része mögött nincs ott a kellő tudományos háttér, klinikai tesztelés vagy szigorú módszertan, állította nemrég a Wirednek adott interjújában Simon Leigh, a liverpooli egyetem ezzel foglalkozó csoportjának tagja. (Az anyag az angliai állapotokkal foglalkozik, de valószínű, hogy a szokásos pár év csúszással ezek az eszközök Kelet-Európába is átszivárognak.) Egy profinak tűnő, ám egyszerű programot e célra napok alatt össze lehet ütni, de ez egyszerűen nem így működik, véletlenszerűen válogatott kontrollcsoport és több lépcsős tesztelés nélkül az eredmény leginkább semmilyen nem lesz, vagy egyenesen káros.

A gép majd helyre hozza a lelked

Korunkban, amikor egyre többen szorulnak orvosi segítségre lelkiekben és egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, természetes, hogy megjelennek a gépi próbálkozások a piaci rés betömésére. A brit egészségvédelmi hatóság által hitelesített programok közt van a Big White Wall, a Moodscope (hangulatfigyelő és közösségi segítő csoportok), a HappyHealthy (mindfulness – „tudatosság”-applikáció) vagy a WorkGuru, a munkahelyi stresszmérő. Klinikailag tesztelt még a Sleepio(kognitív terápiás eszköz az álmatlanság ellen) és a Wizard, a skizofréniás betegek emlékezetét fejlesztő agytréner.

Csábítóan hangzik, hogy a nehezen hozzáférhető vagy simán megfizethetetlen élő kezelés helyett csak úgy kikúráljuk magunkat online, de ez még a hitelesített eszközökkel sem megy egyik napról a másikra, figyelmeztet Stephany Carolan, a WorkGuru CEO-ja. Ezek az appok a segítségnyújtásban vagy az esetek szűrésében jók lehetnek, ám nem helyettesítik a súlyos eseteknél elengedhetetlen szakorvosi kezelést. Mire érdemes figyelni? Lelki egészségvédő appok százait találni már ma iOS-ra és Androidra, de a „10 perc alatt megszabadulhat depressziójától”-féle ajánlatok annyira veendők komolyan, mint a túlfűtött ismeretlenek szerelmes levelei és a 3 nap alatt 5 nyelvet megtanító csodák.

Megbízható helyen hivatkoznak a háttérül szolgáló kutatásra, az intézményre, ahol mindez folyt, linkelik az eredményeket, tanulmányokat stb. És ami a legfontosabb, mindig kiteszik egy krízisvonal telefonszámát, vagy egy 24/7-ben működő chat-segélyszolgálat elérhetőségét, és szembetűnően kiplakátolják egy disclaimeren, hogy ez nem gyógykezelés, legfeljebb gyors átmeneti segítség.

Forrás: nuus.hu