Fokozatosan megszűnik a hidegfronti hatás

Fokozatosan megszűnik a hidegfronti hatás, de az erre érzékenyeknél eleinte még előfordulhat fejfájás, migrén, illetve szédülés.

Zavartalan napsütés és enyhe hidegfronti hatás

Ingadozhat a vérnyomás. Erősebbek lehetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. A szokásosnál hosszabb reakció idővel is számolhatnak.

Szinte zavartalan napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten lesz időnként több a gomolyfelhő. Napközben az északnyugati szél főként a középső területeken erősödik meg, estétől mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben hűvösebb, a nagyvárosokban és vízparton kissé enyhébb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között valószínű.

felhos_ido1

Távolabbi kilátások péntektől hétfőig:

Az időszak nagy részében napos időre számíthatunk, több felhő pénteken a nap második felében, illetve szombaton északkeleten lehet. Péntek estétől szombat délutánig főként északkeleten elszórtan, hétfőn nyugaton néhol várható zápor, zivatar, egyébként csapadék nem valószínű.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 15 fokról 14, 20 fokig emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak nagy részében 26 és 31 fok között alakul, majd hétfőn már 30, 34 fok valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. július 5. 22,6 °C +0,8 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 38,3 °C (2012) legalacsonyabb hőmérséklet: 7,0 °C (1962)

Forrás: met.hu