DIY: Utazós játékok unalom ellen

Utazós játékok nélkül hosszabb távra autóba ülni öt gyerekkel olyan, mintha önként magunkra rántanánk egy tomboló hurrikán minden előre látható következményét.

Na, pont ezért próbáljuk meg elkerülni ezeket a helyzeteket és minden eshetőségre felkészülve annyi utazós játékot igyekszünk magunkkal vinni, amennyit nem szégyellünk.

Egyetlen dolog akadályoz meg abban, hogy a gyerekszobák teljes tartalmát bezsúfoljam a kocsiba: ha mindannyian benne ülünk, akkor már egy tűt sem lehet leejteni benne.

A probléma gyökere

Adott ugyebár egy térfogatilag elég pontosan behatárolt jármű, öt gyerek igencsak különböző ízléssel és két szülő, akiknek igen hamar kocsányon tudnak lógni az idegei a két hátsó üléssoron zajló eseményektől. Az idegrendszerünk megóvása érdekében csakis olyan játékok jöhetnek szóba, amelyek nem zajkeltőek – az nálunk úgyis alap… mármint a zaj -, lehetőség szerint laposak, vagy legalábbis nagyon kicsire és ezen felül egymásba csomagolhatóak. A kizáró tényezőket figyelembe véve nem sok versenyzőnek van esélye a túlélésre, a ceruza és papír kombó önmagában viszont elég unalmas. Na, itt jön képbe a szülői kreativitás, aminek öt gyerek mellett kvázi kiapadhatatlannak kell(ene) lennie. (Ihletadó oldalak: itt és itt.)

Amőba a zacskóban

kreatív utazós játékok

Hozzávalók

  • öntapadós textilszalag (Fabric Tape)
  • natúr/világos egyszínű textilzsák (én 13×18 cm-eset használtam)
  • 2×40 cm-es színes szalag
  • 8-10 darab kétféle színű üvegkavics

Elkészítés

  • vágjunk le az öntapadós textilszalagból négy darab, a zsák szélességénél egyenként egy-egy cm-rel rövidebb darabot
  • tervezzük meg a helyüket, ha elégedettek vagyunk az eredménnyel, vegyük le a hátukról a védőcsíkot és ragasszuk fel őket a helyükre
  • jó erősen nyomjuk rá a textilszalagokat a zsák felületére (a tökéletes tapadás érdekében langyos vasalóval egy ruhán keresztül át is vasalhatjuk az elkészült zsákot)
  • a zsák szájába fűzzük bele a megkötéshez szükséges szalagokat
  • ne feledkezzünk meg az üvegkavicsokról

kreatív utazós játékok

Tipp

  • az amőba tartózsákja olyan egyszerű, hogy akár otthoni maradék anyagból is elkészíthetjük, így igazán költséghatékony játékhoz juthatunk rövid idő alatt (vagy beszerzünk egy jófej anyóst, mint jelen esetben én is tettem, aki megvarrja helyettünk)
  • üvegkavics helyett amőbázhatunk festett kövekkel, gombokkal vagy egyszerű karton korongokkal is (a lényeg, hogy két jól megkülönböztethető színt válasszunk)
  • a zsákba az üvegkavicsok mellé belefér néhány színes ceruza, radír, sőt még akár néhány ív papír is összehajtogatva

Bár a gyerekeim szerint unalmas a papír-ceruza kombináció, én ennek ellenére nem vetem meg e párosítást, csak jól kell tálalni… például néhány klassz rejtvény formájában.

kreatív utazós játékok

A bingo/autó azonosító/táblakereső és a többi papír alapú ötlet letöltéséhez KATTINTS IDE !

Kellemes utazást és jó játékot!

Forrás: Mom with Five