Amerikai immunológus: megvan a koronavírus kezelésének lehetséges gyógyszere

Megvan az új típusú koronavírus kezelésének lehetséges gyógyszere – állította Jakob Glanville, egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója és elnök-vezérigazgatója a Fox televíziónak adott interjújában.

Az interjúban Glanville kifejtette, hogy a laboratóriumban olyan semlegesítő antitesteket állítottak elő, amelyek képesek blokkolni a vírust. “Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét” – fogalmazott az immunológus. A “tüskék” azok a korona alakú kinövések, amelyek a vírus felületén helyezkednek el és a szakértők szerint a vírus ezekkel hatol be az egészséges sejtekbe. A nevét is ezekről a korona alakú “csápokról” kapta.

Fotó: 123rf.com

Glanville doktor azt is elmondta, hogy az Ebola-járvány idején szintén antitestekkel sikerült gátat vetni a betegségnek. Álláspontja szerint az antitest-kezelés fordította meg az Ebola terjedését.

Az Ebola korábban halálos ítéletet jelentett, a betegségben szenvedők halálozási aránya 50 százalékos volt. Majd amikor a megfelelő semlegesítő antitest-terápia megszületett, a páciensek 94 százaléka meggyógyult” – fogalmazott. Hozzáfűzte, hogy “az Ebola veszedelmes válságból kezelhető betegséggé változott”.

Az orvos – akinek egyébként számítógépes mérnöki végzettsége is van – kifejtette: “sok esetben az antitestekkel történő kezelés hatékonyabb, mint a vakcina, mert a vakcinának 6-8 hétre van szüksége a védettség kialakításához, míg az antitest félórán belül hatni kezd. Példaként a légúti óriássejtes vírus (RSV) által okozott betegségek vagy a veszettség kezelését hozta fel. Leszögezte: “gyorsabban lehet antitestet kifejleszteni, mint vakcinát“. Reményei szerint az új antitest-kezelést már a nyáron ki lehet próbálni embereken is.

Fotó: 123rf.com

Glanville és munkatársai az eddigi kutatási anyagot átadják az amerikai hadseregnek, a Gates Alapítvány egyik vállalkozásának és néhány magánlaboratóriumnak. Ezek valamennyien tesztelik majd a kifejlesztett antitest hatékonyságát. Az orvos-mérnök Glanville augusztus végére ígérte a terápia forgalomba hozatalát.

Közben Donald Trump amerikai elnök szombat délután a Twitteren újra közölte John Solomon oknyomozó újságíró információit. Ezek szerint Michigan is változtatott eddigi álláspontján és kérte a malária-ellenes szer szállítását a szövetségi kormányzattól. “A héten Nevada után a második demokrata párti kormányzó változtatott a véleményén” – olvasható a mikroblogban.

A nemcsak malária, hanem olyan autoimmun betegségek, mint a lupusz vagy a reumatoid artritisz kezelésére is alkalmazott klorokin és hidroxiklorokin hatékonyságát vitatják, de egyre több helyen vetették be az Egyesült Államokban a koronavírus ellen. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) a héten engedélyezte is a kórházi alkalmazását. New Yorkban és New Jerseyben használják is, és más gyógyszerekkel együtt alkalmazva hatékonynak mutatkozik.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


6 hozzászólás

  1. Balázs Gábor

    Miért e kezelés ellenszerét keresik?
    “Megvan az új típusú koronavírus kezelésének lehetséges ellenszere…”
    Nem lenne jobb a vírus ellenszerét megtalálni???

    Válasz
  2. jano59

    A blog címéhez: Igazán nem értem ki az hülye aki a kezelés ellenszerét kutatja?

    Válasz
  3. Kerényii Zsuzsanna

    A koronavírus kezelésének lehetséges ellenszere???

    Válasz
  4. Megvan a koronavírus kezelésének lehetséges gyógyszere! | Fontos hírek, információk a világról

    […] Az interjúban Glanville kifejtette, hogy a laboratóriumban olyan semlegesítő antitesteket állítottak elő, amelyek képesek blokkolni a vírust. “Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét” – fogalmazott az immunológus. A “tüskék” azok a korona alakú kinövések, amelyek a vírus felületén helyezkednek el és a szakértők szerint a vírus ezekkel hatol be az egészséges sejtekbe. A nevét is ezekről a korona alakú “csápokról” kapta.-írja a napidoktor.hu […]

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.