Miért fontos tudni, mi van a vitaminban?

Sokan nem igazán értik, hogy miért is fontos végigolvasni a várandós vitaminok összetételi listáját, hiszen azok sokszor igencsak hasonlóak. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha valaki végig is olvassa a felsorolást, többségében nem igazán érti, hogy mit is lát.

Persze, a vitaminokat és az ásványi anyagokat felismeri, de azt, hogy egy adott anyaggal milyen formában találkozhat a készítményben, azt már nem. És honnan is kellene tudnia, hiszen az iskolában azért ennyire behatóan nem magyarázzák el a kémiai kötéseket, és azok hasznosulását a szervezetben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne találhatnánk olyan készítményeket, amik messze jobb hasznosulással dolgoznak, mint társaik.

Karbonátok, a bevett szokás

A karbonátok a szénsav sói, és a szervezet képes is őket hasznosítani. Ám azt is tudni kell, hogy a hasznosulásuk nem igazán jó. Sőt egyes tanulmányok szerint kifejezetten ártalmasak lehetnek a szervezetre.

A The Journal Of Pharmacology nevű internetes újságban 2005-ben megjelent tanulmányt dr. Robert P. Hanzlik, a Kansas-i egyetem gyógyszerész, vegyész kutatója publikálta. Az írásban pedig kifejti, hogy az egyszerű kalcium karbonát – ami a hazai étrendkiegészítők, és terhesvitaminok nagy többségében jelen van – nem hogy nem javítja, hanem egyenesen rontja a kalciumszintet a szervezetben.

A kalcium karbonát hasznosulása akkor kielégítő, ha az éhgyomorra jut a szervezetbe, egyébként inkább csak terhelő hatása van, hiszen a nem hasznosuló anyagot a testnek ki kell választania. Ahhoz, hogy igazán jól felszívódó formában találkozhassunk a kalciummal, érdemes a citrát formát keresni. A citrátok, laktátok, foszfátok ugyanis sokkal jobban hasznosulnak, mint a karbonátok.

gyogyszer

„A szerves só formában adagolt ásványok a méretük és elektronikai töltésük, valamint egyéb adottságaik matt mindig jobban hasznosulnak: jobb a felszívódásuk a bélből és könnyebben jutnak be a sejtekbe is. Így a hiánytünetek rendezésében, illetve kivédésében a citrát, orotát, aszpartát, lactát kötésű ásványi anyagok sokkal hatékonyabbak. Segítségükkel előbb rendeződik a vérkép és a hiányuk okozta panaszok is gyorsabban enyhülnek”  – mondja dr. Balaicza Erika belgyógyász 

Mindig magnéziummal és D-vitaminnal keresse

A kalcium hasznosulás alakulásának egyik eleme az, hogy milyen formában jutunk hozzá, a másik, hogy milyen anyagok kíséretében jut a szervezetbe. Az élelmiszerekben a kalcium soha nincsen „egyedül”, ennek köszönhető a nagyfokú hasznosulás. A megnövekedett igények kielégítésére – mint a várandósság – azonban szükség lehet olyan készítményekre, melyek pótolják a hiányt. Ezekben a tablettákban azonban arra is figyelni kell, hogy a magnézium és a D-vitamin megjelenjen az összetevők között, hiszen a kalcium sohasem alkalmazható magában.

Ugyanúgy, mint ahogyan a kalcium esetében, a magnéziumnál is igaz a karbonát/citrát tétel, vagyis sokkal jobb hasznosulást érhetünk el, ha nem a jellemzőbb, hanem a ritkább – vagyis a magnézium – citrát formát keressük.

Forrás: