Dupla öröm, nagyobb figyelem – Az ikerterhesség jellemzői

Egy kisbaba érkezése teljesen megváltoztatja a pár életét, hát még ha egyszerre kettőt, esetleg hármat is el kell látni! Egyre gyakoribb manapság az ikerterhesség, mely kockázatosabb az átlagosnál, ám gondos odafigyelés mellett nem érheti baj sem a babákat, sem az édesanyát.

Vannak szülők, akik megijednek, amikor kiderül, hogy az anyuka ikreket hord a szíve alatt, mások viszont örülnek, hiszen így, úgymond, egyszerre tudják le két gyermek születését. Természetesen nagyobb odafigyelésre, szervezésre van szükség, ha több babát kell ellátni – de a kicsik kiváló testvérei lehetnek egymásnak, hiszen egyidősek. Sőt, csak pár perc választja el őket…

Az ikerterhesség jellemzői

Hogy milyen gyakran jönnek ikrek a világra, az évente változó, sőt földrajzi fekvés szerint is különböző lehet. Ma a szülések 1-2 százalékában ikrekről van szó.

Kétféle ikerpár van, az egypetéjű (valódi) és a kétpetéjű ikrek. Előbbieknél a nem megegyezik, vagy fiúk, vagy lányok, örökletes tulajdonságaik szintén egyformák. Egyezik a vércsoportjuk, ugyanolyan a testfelépítésük, képességeik. A kétpetéjű ikreket inkább nézik egyszerű testvéreknek, mint ikreknek, mert nem olyan nagy köztük a hasonlóság. Esetükben egyik lehet kislány, a másik pedig kisfiú, de azonos neműnek is születhetnek.

terhes

Fotó: 123rf.com

Mitől lehetnek ikrek?

Vannak családok, ahol az ikerterhesség jóval gyakrabban fordul elő, mint másutt – már az elődöknél is több ikerpár született. Ilyenkor a genetikai hajlam komoly szerepet játszik, de előfordul, hogy környezeti hatás miatt jön a világra több ikerpár. Aközött, hogy hány éves az édesanya, van-e már idősebb gyermeke, esetleg már születtek-e ikrei, nem található igazán lényegi kapcsolat. Az kiderült, hogy 30 éves kor felett nő az ikerterhességek esélyének a száma, valamint abban az esetben is, ha nem először szül az anya. Minden nőnél lehetnek bizonyos hormonális változások, melyeknek köszönhetően megnő az ikrek megfoganásának esélye.

Gondos odafigyelés kell

Ikreterhesség esetén a kismamára fokozottan oda kell figyelni. Eleve komplikáltabb a gyermekek születése, mint egy átlagos várandósságnál. A rendszeres, gondos vizsgálatok és ellenőrzés mellett is sűrűn előfordul, hogy a kicsik idő előtt jönnek a világra, gyakoribb az újszülöttek körében a halálozás is. Megtörténhet, hogy egyik baba jobban fejlődik a másiknál, súlyosabb, érettebb nála, s mire megszületnének, ez a gond is nyilvánvalóbb lesz.

Az egypetéjű ikrek esetében gyakoribb, hogy szövődmények lépnek fel. Mindez annak köszönhető, hogy a kicsik egy méhlepényen belül fejlődnek, s egyformán is kellene növekedniük – de ez nem mindig valósul meg, mint feljebb már említésre került. A két gyermek közti eltérés legfeljebb 1 kilóig fogadható el. Ikerterhességnél a 28. héttől a kismamát kéthetente fontos megvizsgálni, mivel ügyelni kell arra, nem túlságosan aránytalan-e a fejlődés a babák között, s amennyiben ez megtörténik, a szülést el kell indítani, mert a kevésbé súlyos gyermek veszélybe kerülhet.

A koraszülés kockázata mindig nagyobb, ha ikrekről van szó, egyszerűen azért, mert a méh egy gyermek kihordására alkalmas igazán.

terhes

Fotó: 123rf.com

Vitaminok és ásványi anyagok

Az ikerterhességgel fokozott panaszok járhatnak – a sűrű vizeléstől a bordák fájdalmán és légzési zavaron át a fáradtságig – fontos az anyát kellő mennyiségű vitaminnal, ásványi anyaggal ellátni. Ha pedig elérkezik a várandósság 20. hete, a kismamának pihenésre van szüksége és stresszmentes környezetre. A cél, hogy a 37. hétig biztonságosan fejlődjenek a babák, így már nem valószínű légzési problémák kialakulása, egyiküknél sem.

Biztonságosabb a szülés megindítása

Ikerterhesség esetén a szülést érdemesebb beindítani, amikor eljön az ideje – ezzel ugyanis csökken a felmerülő problémák esélye, mely abból adódhat, hogy nem teljesen egyforma a picik súlya, vagy elégtelen a méhlepény. Az anya, az apa és az orvos egyaránt jobban rákészülhet a babák érkezésére, ami fokozott biztonságérzettel jár.

Olvasd el ezt is!

Mitől függ, hogy egy- vagy kétpetéjűek az ikrek?

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.