A férfi kora is jelentősen befolyásolja a sikeres családalapítást

Ma már eljutottunk arra a szintre, hogy nem lepődünk meg azon, hogy a férfiak fizikai állapota ugyan úgy beleszól abba, hogy a várandósság zökkenőmentes lesz-e, illetve abba, hogy egyáltalán létrejön-e a terhesség. Az azonban még ma is meglepi az embereket, hogy a férfi életkora is jelentős szerepet játszik a családalapítás sikerességében.

A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.

A kor…

Tudjuk, hogy a nők életében eljön az a pillanat, amikor a termékenységük már nem tökéletes, sőt, az is, amikor a petefészkek működése leáll. A férfiak esetében azonban ilyen nincs, a tankönyvek adatai szerint az erősebbik nem gyakorlatilag élete végéig nemzőképes. Ez az állítás azonban nem áll meg a lábán a mai ismereteink szerint. Sokkal inkább azt lehet mondani, hogy a férfiak spermiumtermelése életük végéig folytatódik.

A minőség

A spermiumtermelődés ugyan megmarad, még akár a mennyiséggel sem lesz probléma – ami azért nem jellemző, hiszen napjainkra minden negyedik pár küzd meddőséggel, és az esetek több, mint felében a férfi spermiummennyiségével, illetve minőségével van a probléma -, de a megtermékenyítő képesség más tészta.

A kutatások alapján tudjuk azt is, hogy a petesejt válogat az őt elérő spermiumok közül, igyekszik a leginkább életképes sejtet kiválasztani, mellyel egyesülhet. A petesejt helyzete a férfi korával azonban egyre nehezebb lesz.

Nagyon sok nő válasz önmagánál idősebb férfit párjául, az érettség és a világnézet miatt. És sajnos nagyon sok esetben adódik probléma, amikor a családalapítás kerül előtérbe. A férfiak esetében a spermiumok minősége romlik a korral, ami jelentősen befolyásolja a megtermékenyítés képességét is.

Lehetőségek

A férfiak nagyjából a 20-as éveikben, 30-as éveik elején vannak a “csúcson” a megtermékenyítési képesség szempontjából, ezután hanyatlás mutatkozik. A 40-es korosztálynál ez már elég drasztikusan is megmutatkozik, hiába vannak erejük teljében. Az ok a környezeti ártalmak elleni védekezőképesség romlása. A spermiumtermelés nem létszükséglet, így a környezetből érkező romboló hatások ellen a test nem erre a funkcióra koncentrálva védekezik. 

“Az szabad gyökök elszaporodása pedig kárt tesz mind a spermium DNS-ében, mind pedig az abból képzett RNS láncokban. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hibás genetikai kóddal indul hódító útra a spermium, melynek következtében nagyon sokszor el sem éri a petesejtet, vagy ha mégis létrejön a megtermékenyítés, a vetélés, koraszülés, illetve a genetikai problémák kialakulásának esélye ugrásszerűen megnő” – mondja Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember.

Az oxidatív stressz elleni védekezés romlása a tápanyagellátottság romlásában kereshető. Tény, hogy az élelmiszereink beltartalma jelentősen csökkent ez elmúlt 50 évben a vegyszerezésnek tömegtermelésnek köszönhetően. A tápanyagraktárak pedig lassan kiürülnek, így a védekezés is nehézkessé válik, a test áldozatokat kénytelen hozni. A rendszer azonban javítható, így a termékenység is, ráadásul annak ideje is kitolható általa. A kulcs a megfelelő tápanyagellátásban rejlik, melyet, mivel a táplálkozásból nem tudunk fedezni, így vitaminkészítmény formájában érdemes pótolni.

Fotó: 123rf.com

Mit és hogyan?

A készítménynél fontos, hogy az szerves kötésű anyagokat tartalmazzon (pl.: citrát, glükonát), mivel azok hasznosulási aránya akár 80%-kal is jobb szervetlen kötésű társaikénál. Emellett a komplexitásra is figyelni kell, hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását is. Ilyen kapcsolat van a C-vitamin és a vas, a cink és a réz vagy a magnézium és az E-vitamin esetében is.

De itt nem áll meg a dolog. Mindenképpen fontos a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás is, hiszen a vitaminkészítmény kiegészítésképpen jelenik meg a táplálkozás mellett. Szintén kiemelt jelentőségű a megfelelő mozgás.

Mozgás hiányában nem csak az izmok fejlődnek vissza, hanem a vérkeringés is lassul. A kevesebb vér kevesebb tápanyagok és oxigént szállít, vagyis a test működése is lassabb, akadozóbb. Ez pedig azokra a rendszerekre nyomja rá legjobban a bélyegét, melyek nem szükségesek az élet fenntartásához. A mozgás jelentősen képes javítani a tápanyagok hasznosulásán is, így pedig hozzájárul a termékenység megóvásához is! Mindezek együtt alkalmazva pedig a férfiak termékenységi idejét is képesek jelentősen kitolni, illetve helyreállítani a normál termékenységet abban az esetben, ha azt betegség, genetikai tényező, vagy anatómiai elváltozás nem akadályozza. 

Forrás: https://napidoktor.hu/index