A baba fogadása – Top 13 dolog, amit tegyünk meg előre! – 1. rész

A leendő anyukák többsége belekezd a „fészekrakásba”, amint közeledik a baba érkezésének ideje – igyekeznek otthonukat olyan állapotba hozni, hogy készen álljon a baba fogadására. Lássuk, mi mindent érdemes előkészíteni, mielőtt bemegyünk a kórházba szülni!

Mivel a terhesség végén már nem sok egyébre tud a kismama koncentrálni, mint a gyermek érkezésére és annak körülményeire, számos leendő édesanya igyekszik az utolsó időszakban otthonát is felkészíteni a kivételes napokra, hetekre.

Érdemes hallgatnunk a megérzéseinkre, s ha úgy érezzük, hamarosan eljön a szülés ideje, tegyünk meg néhány fontos intézkedést, hogy az otthoni dolgok miatt se fájjon majd a fejünk. Lássuk, mik ezek, mit érdemes a baba fogadása előtt elrendezni.

  1. Legyen mit ennünk

Fagyasszunk le húst, levest és más könnyed ételeket, amelyeket csak fel kell melegíteni és már ehetjük is. Töltsük fel a fagyasztót és a kamrát zöldségekkel, tésztával, rizzsel, egészséges gabonákkal és konzerv ételekkel.

terhesség

Fotó: 123rf.com

  1. A lakás legyen „bababiztos”

A baba fogadásához igen fontos: hozzuk a lakást olyan állapotba, hogy ne sérülhessen meg benne a kicsi. Mielőtt elég idős lesz ahhoz, hogy felfedező útra induljon, akár mászva is, fedjük be a konnektorokat dugóval, helyezzünk biztonsági tapaszokat az éles bútorsarkakra, rakassunk kerítést a lépcsőfeljáratba vagy egyéb, problémás helyekre, ahová nem mehet be a lurkó, zárjuk el a zsinórokat előle, tegyünk biztonsági gyerekzárakat a szekrényekre is, ahol a babára nézve veszélyes dolgokat tárolunk.

  1. Vegyük meg és szereljük be az autóba a babaülést

Szintén kulcsfontosságú a baba fogadása szempontjából a gyermekülés. Menetiránynak háttal szereljük be a kocsiba a babaülést, a hátsó középső ülésre, a gyártó utasításai szerint, a csatok és pántok helyes elhelyezésével. Ha kétségeink vannak, már a kórházban is találunk olyan szakembert, aki meg tudja mondani, megfelelően helyeztük-e be a gyermekülést.

  1. A nagyobb gyermeke(ke)t és a háziállatokat is készítsük fel

Beszélgessünk idősebb csemeténkkel arról, milyen lesz az élet még egy babával. Ha elég idős ahhoz, hogy megértse, mondjuk el neki, hogy a kicsinek szüksége lesz az egész család segítségére, vonjuk őt be mindenbe, amibe lehet. Kérjük meg például, hogy segítsen kiválasztani, milyen ruhában érkezzen majd haza a baba. A háziállatokkal töltsünk kevesebb időt, hogy hozzászokjanak, mostanában nem jut majd annyi figyelem nekik. Hívjunk gyermekes barátokat látogatóba, így az állat megszokja a babahangokat. A gyerekszoba ajtaján legyen kis kapu, hogy ne mehessenek be.

baba orvos

Fotó: 123rf.com

  1. Válasszunk gyermekorvost

A baba fogadása előtt érdemes átgondolni, ki legyen az orvosunk. Érdeklődjünk ismerős szülőknél, melyik gyermekorvost ajánlják, de a szülészt is megkérdezhetjük ezügyben. Találkozzunk legalább kettővel személyesen, hogy tudjunk jól választani. Legyünk tisztában vele, mikor rendel, mikor érhetjük el telefonon. Kérdezzük meg előre, mikor szükséges őt hívunk – például milyen magas láz, milyen mennyiségű köpet esetén. Mennyit várjunk megfázáskor? Így tudhatjuk, hogy mire számíthatunk.

  1. Ha szükségünk lesz gyermekgondozásra, keressük még időben

Kezdjünk el keresni segítséget, talán még bölcsődét is a szülés előtt, ugyanis így jut időnk arra, hogy felmérjük a helyeket, személyeket, vagy időben rajta legyünk a várólistán. Kérdezzünk rá minden részletre, ami érdekel bennünket, így biztosak lehetünk abban, hogy jól választottunk, amikor eljön az ideje. Más szülőket is kérdezzünk meg, kit, mit ajánlanak.

Olvasd el ezt is!

Érdemes időben vásárolni – Így válassz babafigyelő eszközt

Forrás: Adrina - napidoktor.hu