Egészségesek leszünk? – Erre számíthatunk idén 2. rész

Várhat ránk némi kihívás csillagjegyünk alapján ebben az évben – természetesen más és más okból, de számos jegy szülötte készülhet fel arra, hogy tennie kell valamit egészsége megőrzése érdekében. Lássuk, mi vár ránk 2016-ban! Egészségesek leszünk?

A Szűz bizonyos fertőzésekre számíthat, a Rákra érzelmi hullámvölgyek várnak, az Ikreket nem kíméli majd a felső légúti fertőzés és a gyomor problémák. Csak néhány példa a sok közül. Lássuk, miként óvhatják meg egészségüket 2016-ban az alábbi csillagjegyek!

Szűz (augusztus 23-szeptember 22)

A Szűz számára a 2016-os előrejelzés tartogat lehetőséget néhány fertőzésre. Gyenge gyomruk, alacsony vércukorszintjük miatt is lehetnek gondjaik. Tanácsos fokozottan figyelniük arra, mit esznek, hogy elkerüljék a gyomorfertőzéseket. Egészségüket egyébként sem árt górcső alá venniük, ugyanis fájdalmaktól, nyugtalanságtól szenvedhetnek, az érintett területek közé a hát, a nyak, az ágyék, a lábak, talpak tartoznak.

Problémájuk származhat a savasságból is. Át kell alakítaniuk kissé étkezési szokásaikat a gyomorégés elkerülése végett. Az intenzív ízek helyett inkább az egészséges ételekre szavazzanak. Hízást tapasztalhatnak és letargiát általánosságban. Jobb, ha otthoni ételeket fogyasztanak és nem étteremben étkeznek.

Figyelniük kell az allergiákra is, mely őket érinti. Nincs kizárva a felső légúti fertőzések esélye sem. A stressz ugyancsak kellemetlenül befolyásolhatja a Szüzeket idén, melyet egy megfelelő napi rutin felállításával és határozottsággal csökkenthetnek. Szerencsére a személyiségük okán időben reagálnak a problémákra.

Étrend 2016-ban: a Föld jegyű Szüzeknek lehetnek gondjaik a lassúságukkal. Érdemes húst, sajtot, vajat, tejtermékeket fogyasztaniuk a zöldségek mellett. A nyers ételeket azonban kerüljék el fittségük, egészségük megőrzése érdekében.

Oroszlán (július 23-augusztus 22)

Az Oroszlánok kisebb egészségügyi gondokkal nézhetnek szembe ebben az évben. A mérsékelt testmozgást nem árt bevezetniük mindennapjaikba. 2016 utolsó negyedében ugyanis keringési problémákat tapasztalhatnak. Több kilót is felszedhetnek. Az egészségük az esztendő nagy részében próbára van téve, s több mentális csatát is meg kell vívniuk. A stressz magas vérnyomáshoz vezethet. Az elidegenedés érzése nagy valószínűséggel depresszívvé teheti az Oroszlánt. Több kiadása is lehet, hogy egészségét rendbe hozza.

Folyamatos fenyegetettséget jelenthet a diabétesz, pajzsmirigy- vagy májfunkciós probléma. Gondok adódhatnak genetikai problémák miatt is. Származhatnak bajok az egyensúlytalan, alacsony vérnyomásból, a térdfájdalmakból. Bőrgyulladásnak és gyomorproblémáknak is megvan az esélye, de ezeken hamar túlesnek az Oroszlánok. Érdemes viszont koleszterinszintjüket megvizsgáltatniuk – s kellő gondossággal nyúljanak régi, rozsdás dolgokhoz.

Étrend 2016-ban: e jegy szülöttei gyakran küzdenek magas vérnyomással és szívproblémákkal. Emiatt is ajánlott kerülniük a sült- és gyorsételeket egészségük megőrzése érdekében. Mellette javasolt a zöld tea rendszeres fogyasztása is.

zöld tea

Rák (június 22-július 22)

Egészségügyi szempontból a Rákok érzelmi hullámvölgyekkel nézhetnek szembe 2016-ban – melyek emésztési problémákat eredményezhetnek. Tanácsos rendszeres testmozgást iktatniuk az életükbe. A meditáció és a jóga is igen ajánlott számukra. Az év nagy részében jó egészségnek örvendenek, erejük teljében lesznek és tevékenyek maradnak. A Jupiter áldásos hatása fizikai attraktivitással és kellemes személyiséggel ruházza fel őket. Mégis, egészségükkel kapcsolatosan nem árt fegyelmezettnek lenniük, néhány, korábbi betegségükbe ugyanis visszaeshetnek január és május táján. Lábaik és talpuk is fájhat.

A Rákokat mellkasi szorítás, hát- és vállfájdalom is érintheti. Emésztéssel kapcsolatos gondjaik lehetnek, valamint előfordulhat bélgyengeség is. Meg kell küzdeniük a letargiával, egészséges és következetes szokások bevezetésével!

Étrend 2016-ban: a Rákok gyakran szenvednek lassú anyagcserétől és az emésztés erejétől. Jó tanács, hogy fogyasszanak petrezselymet és mézet. 2016-ba a tejtermékeket és a természetes cukrokat is érdemes enniük fitt és egészséges szervezetük megőrzéséért.

Ikrek (május 21-június 21)

Alkalmi támadásokkal ugyan, de az egészségük többször beavatkozik az Ikrek mindennapjaiba 2016 folyamán, gyomorbántalmak és felső légúti fertőzések formájában. Nő a munkahelyi nyomás, ez pedig közvetlenül befolyásolja az emésztését, különösen februártól májusig. Rizikós lehet a megnövekedett vércukorszint, valamint az elhízásból eredő problémák is hatással lehetnek az Ikrekre.

2016 első hónapjaiban e jegy szülöttei némi betegséggel is szembesülhet a túl sok munka miatt. Tüdőgyulladás, köhögés is kialakulhat náluk. Merevséget tapasztalhatnak vállaikban, hátuk aljában, mely a hatékonyságot is érinti. Jó volna a stresszmentes környezet, ha pedig ez nem megoldható, a jóga és hasonló technikák igen fontosak egészségük fenntartásához.

Amennyiben korábban voltak szívvel kapcsolatos gondjaik, rendszeresen ellenőriztessék magukat, mert hasonló problémákat jelez előre a horoszkóp 2016 szeptemberétől. Az egészségi állapotuk nagymértékben befolyásolja a teljesítményüket – jobb félni, mint megijedni. Az idősebb Ikrek arthritistől szenvedhetnek 2016-ban.

Étrend 2016-ban: a levegőjegyű Ikrek általában túl aktívak és nyugtalanok. Javasolt idén diót és enyhén párolt zöldségeket fogyasztaniuk, érdemes viszont mellőzniük a nyers- és keleti ételeket valamint a gyökereket.

zöldségek (2)

Bika (április 20-május 20)

 A Bika egészségügyi kilátásai ebben az esztendőben jók, még ha bizonyos nehézségek elő is fordulhatnak február, március, július és október folyamán. Néhány hosszútávú problémán azonban túljuthatnak ebben az időszakban. Bizonyos helyeken, ahol sok az ember, kényelmetlenséget tapasztalhatnak. Aggályaik lehetnek a szülők, nagyszülők egészségügyi állapota miatt. A Bikák hajhullással, bőrproblémákkal szembesülhetnek. 2016 vége felé alacsony vérnyomást tapasztalhatnak. Fontos, hogy pihenjenek eleget és kerüljék a sok stresszt ebben az esztendőben.

Ha már valamilyen ízületi-, idegrendszeri- vagy gyomorproblémától szenvednek, ezek súlyosbodhatnak, sőt normális tevékenységeiket némileg be is folyásolhatják. Egyes Bikákat vérszegénység és lázas állapot is sújthatja. Letargiás időszakaik lehetnek, lustaság és hátfájás keserítheti napjaikat.

Étrend 2016-ban: a Bikák Föld jegyként gyakran küzdenek súlyproblémákkal. Így aztán fontos lenne jobban odafigyelniük, kevesebb kalóriát szervezetükbe vinniük. A nehéz- és zsíros ételeket el kell kerülniük, salátákat és gyümölcsöket viszont kifejezetten ajánlott étrendjükbe iktatniuk egészségük érdekében.

Kos (március 21-április 19)

A Kosoknak nagy esélyük van 2016 közepe táján arra, hogy lázzal küzdjenek – minden 3. hónapban tanácsos lenne orvosi vizsgálaton részt venniük. Jó tenne nekik, ha gyakran sétálnának reggelente, hogy elkerüljék a hízást.

Valószínű, hogy az év nagy részében jellemző lesz rájuk a szomorkás hangulat – túl sokat aggódnak, sok a feszültség életükben. Ráadásul leginkább az alvás látja ennek kárát. Érdemes odafigyelniük a Kosoknak arra, hogy ne fújjanak fel olyan dolgokat is, amit nem szükséges nagyon a szívükre venniük; csak feleslegesen súlyosbítják természetszerű agresszivitásukat.

A Kosok ízületi- és vállfájdalmaktól szenvedhetnek, valamint idegrendszerhez kapcsolódó panaszoktól. Az emésztési nehézségek és gyomorbántalmak is zavarhatják mindennapjaikat. Szerencsére azonban, noha megviselheti őket, ezek a problémák nem akadályozzák e jegy szülötteinek működését. Az év első felében azonban érdemes odafigyelniük a rándulásokra és hasonló sérülésekre.

Étrend 2016-ban: a Kosok tűzjegyűek, türelmetlenebbek és haragosabbak a többieknél, természetüknél fogva. Jól teszik, ha több gabonát esznek, de kerülik a fűszeres ételeket és a vörös húst, valamint olyan gyógynövényekkel egészítik ki étrendjüket, mint a citromfű és a kamilla.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php