A házasság a szív orvossága?

Sokkal kisebb egyes betegségek esélye házasságban

A szív betegségei és a stroke ellen érdemes még egy hatékony védelmet alkalmazni: kutatók szerint ez a házasság.

Noha napjainkban nem olyan népszerű a házasság, a szakemberek mégis azt tanácsolják, vágjunk bele. Ha ugyanis szeretnénk egy plusz védelmet a szív betegségeivel és a stroke-al szemben, a házasság ilyen tekintetben is előnyös lehet a számunkra.

A kutatók 34 korábbi tanulmány adatait elemezték, melyeket 1963 és 2015 között publikáltak. Több mint 2 millió ember vett részt a számos tanulmányban, 42 és 77 év közöttiek, Ázsiából, Európából, a Közel-Keletről, Észak-Amerikából és Skandináviából.

A szakértők rájöttek arra, hogy összehasonlítva őket a házasságban élőkkel, a sosem házasodott, elvált vagy megözvegyült embereknek 42 százalékkal nagyobb az esélyük szív- és érrendszeri betegségek kialakulására, 16 százalékkal magasabb a szívkoszorúér-betegség valószínűsége, 42 százalékkal nő a kockázata annak, hogy utóbbiban halnak meg, s 55 százalékkal nagyobb eséllyel hunynak el stroke-ban. A házasságban élő és a nem házasok között nem volt ugyanakkor különbség a stroke utáni halál kockázatot illetően. Ám azok, akik sosem voltak házasok, 42 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg egy szívroham után, mint házasságban élő társaik – mutatott rá a tanulmány.

A kutatók szerint az, hogy házasok voltak vagy sem, független kockázati tényező volt a szív betegségei és a stroke esetében, ahogyan attól is, hogy valamilyen egyéb egészségügyi állapot miatt haljanak meg. Ugyanakkor, a tanulmány – melyet a Heart szaklapban közöltek – nem bizonyította, hogy a házasság a szívkockázatok csökkenését okozta volna.

Jövőbeni kutatások szükségesek, melyek arra koncentrálnának, vajon a családi állapot ún. helyettesítő markere-e az előnytelen egészségügyi állapotnak vagy a kardiovaszkuláris kockázatnak, vagy a családi állapotot magát kockázatos tényezőnek kell-e tekinteni” – mondta el Mamas Mamas, a Keele Egyetem professzora.

Számos elmélet van ugyanakkor arra, hogy a házasság miért jó az egészségre, a szívre nézve. Többek között az, hogy a házasok előbb észreveszik egymáson a bajt – korábban kezeltetni kezdi magát egy páciens, jobban betartja a gyógyszerek alkalmazását, nagyobb anyagi biztonsággal rendelkezhet és a közérzete is jobb, szélesebb körű baráti társasága lehet.

Brit kutatók szerint a nőknél és a férfiaknál egyaránt növelte a szív betegségeinek esélyét a válás, mégpedig 35 százalékkal. Ezen kívül az özvegyeknek 16 százalékkal volt magasabb az esélye arra, hogy stroke érje őket.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.