Biológiai felfogású, fogbarát fogszabályzás

Az életben minden, mindennel összefügg, így a fogszabályzáskor bekövetkező változások kihatással vannak testünkre. Ezen alapszik a biológiai felfogású fogszabályzás.

A fogszabályzás és az azzal kapcsolatos állcsontállások (asszimetriák, arcjellemzők) összefüggnek a testi változásokkal (pl: gerincferdüléssel, tartásbeli problémákkal). Maga a biológiai felfogású fogszabályzás két megközelítést vesz alapul:

– Ez a fajta fogszabályzási módszer nem csupán a rágásra, vagy éppen az esztétikumra összpontosít. A diagnózis és a kezelés során figyelembe veszi az egész testre való kihatásokat és a testi funkciókat.

– Ez a rendszer nem akadályozza meg az önregeneratív folyamatok megvalósulását. Azaz, olyan készüléket alkalmaz a kezelés, amely nem túl nagy erővel (biológiai erővel) működik és így, a különböző csontok mozgását, regenerációját támogatja.14249Az erő miben van?

A biológiai erő mibenléte abban fogalmazható meg, hogy a hagyományos fogszabályzó kezelések nagyon nagy erejű készülékeket alkalmaznak, olyanokat, melyek akár kilós nagyságrendben mozgatnak fogakat, illetve állcsontokat. 2003 környékén érkezett Magyarországra egy olyan ragasztott fogszabályzó készülék, amely gyakorlatilag szembement ezzel a klasszikus dogmával és azt mondta, hogy ennél sokkal kisebb erővel is lehet fogakat elmozdítani.

Erre hajaz egy olyan kivehető rendszer is, amely azt a célt szolgálja, hogy azok az erők, melyek egyszerre fellépnek a szájon belül és a fogakon, ne legyenek nagyobbak annál, mint a minimális fogelmozdításhoz szükséges erők. Ezek nem kinézetre különböző módszerek, hanem olyan megközelítések, amelyek a szokványos ?minél gyorsabban, minél nagyobb erővel mozgassuk a fogakat? eljárást nem alkalmazzák.

Gyorsaság vs. Természetes fogmozgatás

Bár a hangsúly a biológiai felfogású módszernél a minél természetesebb fogmozgatáson van, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ez lassabb kezelést eredményez. Ha egy fogszabályzó szakorvos túl nagy erőt alkalmaz fogszabályzáskor, akkor először a csontnak regenerálódnia kell. A csontot hagyományos fogszabályzás esetén akkora trauma éri, hogy mindennek vissza kell térnie a rendes kerékvágásba.14250Ehhez képest a kíméletesebb felfogások épp azt a célt szolgálják, hogy ne kelljen túlterhelni a fogak környezetét. Ennél fogva a csontnak nincs is szüksége ilyen regeneratív visszaesésekre, hanem folyamatosan pici impulzusokat kap, mely során egyáltalán nem lassabb a kezelés.

Nem válik a gyorsaság terhére a biológiai felfogás. Alapvetően a biológiai felfogás prioritásán van a hangsúly, amely talán meglepően, de néha gyorsabb hatást eredményez, mint a hagyományos fogszabályzás.

Damon renszer = biológiai felfogású fogaszbályzás?

A damon-rendszer részben biológiai erőket használ, vagyis az izommozgást, az izomerőt alakítja át a fogakat szabályozó erőkké. A lágy erővel működő fogszabályzás a biológiai felfogású fogszabályzásnak csupán egy része. A kis erővel történő fogszabályzás egy eszköz, de nem az egyetlen eszköz.

Többféle kezeléssel is elérhető a biológiai szemléletű kezelés. Ezért nem egyedül a már elterjedtebb damon-rendszer alkalmazható. A biológiai felfogású kezelésnek a fogszabályzáson túli kihatásai is lehetnek az emberi szervezetre, amely még a damon-on is túl mutat.14251Foghúzástól, sebészeti beavatkozásoktól mentes módszer?

Amennyiben tartható a biológiai felfogású megközelítés, abban az esetben sokkal kisebb számban fordulnak elő foghúzások, vagy egyéb drasztikusnak tűnő fogászati beavatkozások (pl.: sebészi korrekciók, állcsonttörések).

A hagyományos fogszabályzási módszer sokkal természetellenesebb végeredményeket hoz. A biológiai felfogású rendszer jóval humánusabb, ritkábban jár foghúzással.

A készülék részben biológiai erőket használ, vagyis az izommozgást, az izomerőt alakítja át a fogakat szabályozó erőkké.

Forrás:

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.