A PCOS-szindróma kezelhető?

Itthon minden tizedik nőnek van PCO- szindrómája. Mi utánanéztünk, milyen okok állhatnak a háttérben, ebben Dr. Illanitz Elemér, a Dr. Rose Magánkórház szülészeti- nőgyógyászati részlegének vezetője volt segítségünkre.

A PCO- szindróma kezelhető? Igen!

Ha a PCOS már igazolódott, akkor több lehetőség közül választhatunk. Fontos azonban tisztázni, hogy a PCOS egyelőre nem gyógyítható, de a tünetek visszafordíthatóak, és az éveken át megfelelően alkalmazott kezeléssel az állapotromlás megakadályozható.

„A PCOS kezelése elsősorban a tünetektől és azok súlyosságától, valamint részben a páciens igényétől és társbetegségeitől függ. Ezekben az esetekben a páciens is sokat tehet azért, hogy megnövelje az esélyeit. Például dietetikus segítségével megfelelő étrendet alakít ki, illetve bármennyire is közhelynek hangzik, az életébe valamilyen rendszeres mozgásformát iktat be, melyek kedvezően hatnak állapotára és a későbbiekben gyermekvállalási esélyeire”– mondja Dr. Illanitz Elemér.

Diétával és sporttal a ciszták ellen

A PCO- szindrómában szenvedő hölgyek nem is hinnék, mennyi mindennel megkönnyíthetik az életüket, milyen sok múlik a helyes életvitelen. Kifejezetten elhízott, túlsúlyos betegek esetében az első számú és egyben természetes kezelési mód az életstílus megváltoztatása, vagyis alacsony kalóriatartalmú diéta szigorú megtartása mellett a súlykontroll és a rendszeres testmozgás.

5- 10%-ot meghaladó testsúlyvesztés már önmagában is jelentős javulást eredményezhet a betegség visszafejlődése – azaz a klinikai illetve laboratóriumi paraméterek valamint a menstruációs ciklusok rendeződése – szempontjából. Az egyén szempontjából optimális testsúly elérése és annak megtartása tehát kulcsfontosságú a tartós eredmény elérése végett.

Példának okául egy kísérlet során a szakemberek megfigyelték, hogy azok a PCOS- ben szenvedő, elhízott hölgyeknél, akik huzamosabb ideig alacsony zsírtartalmú és mérsékelt kalóriatartalmú diétát folytattak, szervezetükben csökkent az inzulinszint, nőtt az SHBG- szint, és ezzel egyidejűleg csökkent a tesztoszteron szint is. A sikeresen diétázó PCO- s páciensek mintegy 40%- ánál a hormonháztartás pozitív irányba átrendeződött, melynek köszönhetően a külső tünetjegyek – aknés bőr, szőrösödés – mérséklődtek, és a ciklusok is rendszeresebbé váltak. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a diéta nem egyenlő a koplalással: kiegyensúlyozott táplálkozást (különösen a szénhidrát bevitel tekintetében), naponkénti többszöri étkezést jelent.

pcos diéta

Metformin

A túlsúlyos, elhízott páciensek nagy része sajnos – az életmód – változtatás ellenére is – már inzulin – rezisztens állapotban van, ezért a terápiát olyan gyógyszeres kezeléssel kell kiegészíteni, mely ezen egészségkárosító folyamatot gátolni képes.

Sokan a metformin, ún. inzulin – érzékenyítő gyógyszer körültekintő alkalmazását javasolják, mely a megfelelően megválasztott betegcsoportnál alkalmazva javítja a szövetek cukorfelhasználását, csökkenti a máj glükóz- termelését és ezáltal az inzulin- rezisztenciát is.

A metformin – kezelés tehát jelentősen javíthatja mind a tüneteket, mind a menstruációs ciklus gyakoriságát és szabályosságát, valamint a szénhidrát-anyagcserét.

Fogamzásgátló terápia

Gyermeket vállalni nem szándékozó, de panaszos betegeknél, ahol a menstruációs ciklus kimaradása mellett fokozott szőrnövekedés (hirsutismus, hypertrichosis) is jelentkezik, szükség lehet a ciklus rendezésére – a fogamzásgátló egy lehetséges megoldás erre a problémára, hiszen a gyógyszer hormonálisan bizonyos korlátok közé fogja a beteg hormonrendszerét.

A fogamzásgátló terápia megkezdését követően a hatás látványos: valóban kezd szebbé válni a fiatal hölgy bőre, a pattanásodás abbamarad. Nagyon lényeges viszont a páciens teljeskörű kivizsgálása és megfelelő kezelése, ellenkező esetben mikor öt – tíz év múlva abbahagyja a fogamzásgátló szedését, mert gyermeket szeretne, akkor egyrészt újból jelentkezhetnek a tünetek, másrészt nem biztos, hogy teherbe tud esni. Ezért az optimális szer kiválasztása gyakran kihívást jelent a kezelőorvos számára.

fogamzásgátló

PCOS és gyermekvállalás

Gyermekvállalási szándék esetén két alternatíva is megoldásul szolgálhat: ovuláció indukciós kezeléssel illetve egy speciális laparoszkópos műtéti terápiával, az ún. petefészek- drilling technikával. Előbbi azt jelenti, hogy hormonális gyógyszerekkel rásegítenek arra, hogy a páciens menstruációs ciklusa beinduljon és működjön, s ezáltal ovulációt váltsanak ki.

Erre a következő lehetőségek állnak rendelkezésre: az esetleges petefészek túlstimulációs szindróma elkerülése érdekében a Clomiphencitrat kezelés (Clostylbegyt tabletta) az elsődlegesen választandó módszer. A PCOS- sel küzdő betegek mintegy 75- 80%- ánál sikerül peteérést elérni ezzel a hat hónapos kezeléssel, az élveszülések aránya viszont mindössze 20-40%.

Ha ezen kezelési módszerek egyike sem vezet eredményre, vagy valamilyen okból kifolyólag nem kaphat fogamzásgátló szert a páciens a menstruációs ciklus rendezése céljából, szükség lehet az ún. drilling-műtét elvégzésére.

A petefészek- drilling laparoszkópiás műtéti technikával történik: egy speciális lézerrel vagy elektromos árammal működő eszköz segítségével a petefészkek felszínén található, gyöngysorban elhelyezkedő apró cisztákat kiszúrják, „kisütik”, így a petefészkeken kb. 5-7 kis lyukat „fúrnak”, melyeken keresztül az érő petesejtek jobb eséllyel jutnak ki az esetleges megtermékenyülés helyszínére.

A beavatkozást követően a petefészek működése megváltozik, a hormonrendszer helyrebillen (már napokon belül drámaian csökken a vérben az androgén hormonszint), s így az előzőekben ismertetett módszerek ismét megkísérelhetők. Számos tanulmány támasztja alá, hogy az ovuláció indukciós kezelések sikeressége fokozódik az operáció elvégzése után. Legvégső esetben pedig IVF (lombikbébi) technikák jöhetnek számításba.

Forrás: https://napidoktor.hu/index