A pocakfájás lehetséges oka: vakbélgyulladás

Fokozódó köldök körüli hasfájás, amely lehúzódik a csípő irányába. A gyermek fájlalja a hasát, átfogja a kezével, „tenyerén hordozza. Sápadt, kedvetlen, szeme aláárkolt, először hőemelkedés, majd láz is előfordulhat. A vakbélgyulladás tipikus tünetei.

Eredete

A betegség eredetéről értelemszerűen nem beszélhetünk, hiszen nem vírusos, a korral megszülető betegségről van szó, hanem biológiai folyamat által okozott gyulladásos elváltozásról. Elnevezése azonban téves. A vakbél, avagy orvosi nevén coecum, a vastagbél kezdeti szakasza, amelybe a vékonybél szájadzik. Ennek csökevényes nyúlványa a féregnyúlvány, az appendix, melynek gyulladását köznyelven vakbélgyulladásnak, helyesen féregnyúlványlobnak – appendicitis – nevezzük.

Fokozott veszélyben a gyerekek

A legveszélyeztetettebb életkorba mindig 10 év felettiek és a fiatal felnőttek tartoznak, egészen a 30 éves korig. Mivel az őszi, téli időszakban gyakrabban fordul elő, illetve sokszor felső légúti fertőzés előzi meg, így kórokozó szerepét is sejtetik kialakulásában.

Kialakulása

Vannak tényezők, amelyek növelik a vakbélgyulladás valószínűségét, de gyakoriak az olyan esetek, amikor nem találnak elégséges okot arra vonatkozóan, hogy mi is válthatta ki a megbetegedést. Ritkán előfordulnak, hogy a természetes bélsárban lévő nem feltétlenül odavaló anyagok okoznak problémát: a féregnyúlványt kicsi átmérője miatt könnyen elzáró székletrög vagy gyümölcsmag. Időnként saját maga körül megtekeredhet, így a vérellátása romlik, egyes esetekben férget, illetve megnagyobbodott nyirokcsomót találnak benne műtét során.

Az ok még így is a legtöbbször kiderítetlen marad, de ennek nincs is jelentősége. Sokkal fontosabb, hogy a betegség idejében felismerésre kerüljön, gyanúja esetén ezért a szülő gyermekével forduljon kezelőorvosához, aki, amennyiben indokoltnak tartja, sebészetre utalja a gyermeket.

Problémás a fiatal páciens

Azok a kamaszok, akik társaiktól vagy valahonnan hallottak már a betegségről, túljátszhatják a fájdalmat. Félvén a később komolyabb tünetektől, a több napos kórházi kezeléstől, hogy távol kell lenniük családjuktól, és a műtét lehetségességétől, komolyabb fájdalmat is produkálhatnak, mint amit valójában éreznek. Másik lehetőség, hogy letagadják, azt mondják, egyáltalán nem érzi magát rosszul.

Mindenképpen bízzuk orvosra a betegség megállapítását. A házi praktikák remek gyógymódok lehetnek, de a hasfájással kapcsolatos betegségek nem olyanok, amiknél érdemes kísérletezgetni. Könnyen előfordulhat, hogy a gyermek egészségének a rovására cselekszünk ilyenkor.

Kezelések

Fontos, hogy gyermekünk tudja, milyen vizsgálatok várnak rá. Nem kell félnie tőlük, a betegség pontos meghatározásához szükség van rájuk, így ezeket a kellemetlenségeket még el kell viselnie.

Elsődleges a has kitapintása, mennyire feszül, milyen az izomreakció, van-e egyáltalán. Másodlagos, de annál kellemetlenebb a végbél vizsgálata.

A laborvizsgálat, vérkép és vizelet hármasa után szükség lehet ultrahangos vizsgálatra is. Operációra nem mindig van szükség, de több napos kezelés könnyen előfordulhat. Figyeljünk oda gyermekünkre. Kritikus pont lehet a betegség számára, hiszen jobb esetben ez lehet az első huzamosabb kórházban töltött ideje.

Forrás: