Szorulás és éjszakai bevizelés!

A Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ kutatói szerint a gyerekkori éjszakai bevizelést gyakran nem a hólyag problémái, hanem a fel nem ismert székrekedés okozza.

Az Urology című lapban megjelent tanulmány szerint az éjjeli bevizeléstől szenvedő gyermekek és kamaszok végbelében annak ellenére található túl sok széklet, hogy a bélműködésük látszólag normálisan működik. 83 százalékuknál végül hashajtó adagolásával sikerült megszüntetni a problémát.

„A szülők gyakran mindent elkövetnek a jelenség kezelése érdekében a rendszeres ébresztéstől a folyadékfogyasztás visszafogásáig. Ezek azonban mégsem jelentenek megoldást akkor, ha a sok széklet nyomja a hólyagot” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Steve J. Hodges. Ugyanakkor véleménye szerint a felfedezés nem fog drámai változást hozni a bevizelés kezelésében, mivel még abban sincs teljes egyetértés, hogy mi tekinthető székrekedésnek. Legtöbbször a kétnaponként egyszerinél ritkább vagy a túl nehéz székletürítést tekintik kórosnak.

shutterstock_92418552

A vizsgálatba 5-15 éves gyermekeket és fiatalokat vontak be. Először röntgenezéssel állapították meg, hogy tényleg ez okozza-e a bevizelést, hogy megkíméljék őket a felesleges beavatkozásoktól. Akiknél tényleg székrekedés állt fent, beöntéssel próbáltak meg segíteni rajtuk, ha pedig ez nem hozta meg a kívánt eredményt, további hashajtókat kaptak. Összesen harminc esetet vizsgáltak, ám a szakemberek felhívták rá a figyelmet, hogy a probléma gyakran magától is megoldódik.

Forrás: