Az amerikai konyha nem amerikai

Nem beszélhetünk egységes, tipikus amerikai konyháról, mert a nagy kiterjedésű földrész, országaiban sokféle kultúrájú és hagyományokkal rendelkező nép él

Észak-Amerika nagy kiterjedésű földrész, országaiban sokféle kultúrájú és hagyományokkal rendelkező nép él. Nem beszélhetünk egységes, tipikus amerikai konyháról, hiszen a különböző helyekről bevándorolt népek – különösen, ha kolóniában élnek – megőrzik magukkal hozott hagyományaikat.

A bevándorlók saját receptjeiket a helyi hozzávalókhoz igazították, így új ételek születtek. Az amerikai konyhában ezért fellelhetők a brit, a francia, az olasz, a keleti és az afrikai ízek, illetve ezek keveréke és továbbfejlesztése.

Európai bevándorlók hatása

Az angolok az 1600-as években alapították első településeiket Virginiában. Otthonról hozott étkezési kultúrájukat ők is a helyben megtalálható hozzávalókkal társították. Szívesen használták a kukoricát, a juharszirupot és a pulykát.

Pennsylvania lakosai nagyrészt német eredetűek, így nem csodálkozhatunk azon, hogy német ételekkel is találkozhatunk az étlapokon.

Minnesota államban sok skandináv telepedett le, tehát a tipikus „smörgasbord” (svédasztal) a leggyakoribb vacsoraforma, amikor sok apró szendvicset, különböző salátákat tesznek az asztalra, és mindenki kedve szerint válogat belőle.

Michigan államban pedig úgy érezhetjük magunkat, mintha Hollandiában lennénk.

hamburger7

Ázsiai bevándorlók hatása az amerikai konyhára

Az ázsiaiak elsősorban Kalifornia tagállamba vándoroltak be. Az ő érdemük, hogy bizonyos ételek, mint például a mexikói tacos, ázsiai zöldségtölteléket kaptak. Egyes tipikusan ázsiainak tartott ételek is születtek itt, távol Ázsiától.

Jó példa erre a chop suey, amelyet feltehetőleg 1860 körül egy USA-ban élő kínai szakács alkotott. A chop suey többféle húsból (sertés, csirke, marha, birka, hal, rák, sonka) és sokféle zöldségből (bambuszrügy, szójababcsíra, gomba) készülhet, rizzsel vagy tésztával tálalják, de csak zöldségekből elkészítve köretként is szervírozzák.

Afrikai bevándorlók hatása

A déli államokban a rizs, a kukorica és a szárnyasok játszanak fontos szerepet. Elsősorban ezekben az államokban van jelen az afroamerikaiak hagyományos konyhája, a soul food is.

Legismertebb képviselői a chicken wings (rántott csirkeszárny) vagy a spare ribs (roston sült oldalas), amelyek mindenütt népszerűvé váltak. A barbeque, a fűszeres szószok, a füstölt hús és a zsíros péksütemények (fánkok elődje) is a feketéknek köszönhetően terjedtek el.

Mexikói bevándorlók hatása

Az úgynevezett tex-mex konyha a mexikói konyhával mutat rokonságot, ám az ételek kevésbé csípősek és gyorsabban elkészíthetőek, mint az eredeti mexikói változat.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: