Kik azok a humánkineziológusok?

A magyar társadalomban egyre erősebb az igény az egészséges életmód kialakítására, illetve egyre többen látják be, hogy életmódjukkal jelentősen befolyásolni képesek az egészségüket is.

Az optimális életvitel kialakítását segítik elő a humánkineziológus szakemberek, akik munkáját mostantól a ma megalakult Humánkineziológiai Szakmai Műhely is segíti.

Mivel foglalkozik egy humánkineziológus?

A humánkineziológia az emberi fizikai teljesítmény, állóképesség, terhelhetőség vizsgálatával, erőnlétének megőrzésével, a mozgáskultúra fejlesztésével foglalkozó szakág. A mozgás vizsgálatán kívül a humánkineziológusok otthonosan mozognak a táplálkozás és a stressz menedzsment terén is.

A magasan képzett szakembereket tehát nem csak rehabilitációs intézetekben alkalmazzák, de egyre inkább számítanak rájuk a fitness-, wellness létesítmények és akár a szállodák is. Ők azok, akik összekötő kapcsok lehetnek az orvosok és az edzők közt, hiszen tudásuk mindkét területen megalapozott, és a gyakorlatba is kitűnően átültethető.

shutterstock_845596309

Fórum az eszmecserére

Mivel Magyarországon elsőként és jelenleg egyedüliként foglalkozunk életmód orvoslással humánkineziológusok bevonásával, egyre több oldalról érkezett hozzánk igény egy szakmai fórum megteremtésére – ismerteti dr. Babai László, az Oxygen Medical igazgatója. – Éppen ezért október 13-án életre hívtuk az első kerekasztal beszélgetést, Humánkineziológiai Szakmai Műhelyt a szakma képviselői, az orvostársadalom és a mozgással foglalkozó szakemberek számára. Elsődleges célunk volt, hogy olyan egységes alapelveket fektessünk le, amelyek segítik a humánkineziológusok gyakorlati munkáját – ezáltal a fitness termek, wellness szállodák működését -, és a továbbiakban is állandó fórumot teremtsünk a tapasztalatcserére.

Nem mellékesen azt is szeretnénk elérni, hogy az életmód és az egészség közti összefüggések a civil társadalom számára is egyre világosabbak legyenek. A kezdetektől olyan elismert szaktekintélyek támogatják a munkánkat, mint Tihanyi József professzor, Apor Péter professzor, Nyakas Csaba professzor és Rácz Levente adjunktus. Távlati terveink szerint a humánkineziológus szakma képviselői lesznek azok, akik európai szintű elméleti és gyakorlati tudással segíthetik mindazokat, akik az aktív, harmonikus életmód segítségével szeretnék megőrizni vagy visszaállítani az egészségüket.

Forrás: