Összecsapott Szunai Linda és Katus Attila

Komoly feladatot kapott a szépség és az aerobic bajnok: csapatkapitányként győzelemre kellett vinniük futball csapatukat.

A 2011-es Miss World Hungary győztesétől nem állnak távol a labdajátékok, hiszen hat évig versenyszerűen röplabdázott, most a  Fesztiválon mégis fociban kellett megmutatnia, mire képes. A szépség nem vallott szégyent.

„Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a pályán én leszek az egyetlen nő, de ez lendületet is adott. A főiskolai csapatban focizom, korábban röplabdáztam, ezért gondoltam, hogy megbirkózom a feladattal. Ráadásul már az első pillanatban kiderült, hogy a csapattársaim roppant segítőkészek, és ettől szárnyakat kaptam. Ennyire jó kezdésre azonban nem számítottam, hiszen az első percekben sikerült két gólt rúgnom, amivel sokáig vezetettünk” – újságolta büszkén Szunai Linda.

KatusAttila_SzunaiLinda_foci

Katus Attilának mostanában rengeteg teendője van, saját élelmiszereit fejleszti, és élete első könyvén dolgozik, ami egy könyvsorozat első része lesz. Azonban annyira szereti a labdarúgást, hogy még a munkáját, sőt a nála vendégeskedő külföldi barátait is „félre tette” a mérkőzés idejére.

Imádom a focit, ezért minden lehetőséget megragadok, hogy játszhassak. Örülök, hogy nem hagytam ki ezt a meccset, mert remek volt! Linda roppant jól játszott, de a foci mégis inkább férfias sportág, ezért győzni akartam. Kezdetben úgy tűnt, hogy nem fog sikerülni, de végül a fiúkkal összeszedtük magunkat, és megnyertük” – mesélte nevete Katus Attila.

Forrás: