Éjszakai evés szindróma

Olyan ártatlanul kezdődik. Csak pár falat az egész napos stressz után. Ez eszegetés egyre gyakrabban fordul elő, és azt vesszük észre, hogy elindultunk a lejtőn.

Nehéz nap volt és valahogy este jól esett egy kis csoki. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, valami olyan finoman megváltozott utána: kellemes lazaság szemben az előbbi nyomott állapottal, most felszabadultság. Igen, így hat a csoki, beindulnak a hormonok. Az a néhány kis kocka elfelejteti velünk az egész napi stresszt, és gondtalanul fekszünk le este aludni.

És persze ami működött egyszer, az működni fog nap mint nap megint. Könnyű erre rátanulni és nem is gondolná senki, hogy ez akár egy olyan lejtő is lehet, amin nem lesz könnyű megállni. De miért? Hisz nem egy egész tábla csokit ettünk meg, ami hizlalna. Mindössze néhány falat volt az egész. Igen, a hízáshoz valóban kevés. A testünkben végbemenő hormonális folyamatok megváltoztatásához viszont nagyon is elég.

A 3. évezred táplálkozástudománya a cukortól hangos: a szakértők közül szinte mindenki egyetért abban, hogy a fogyasztói társadalom egyik legnagyobb bűnöse a napi élelmiszerek között a cukor. Azt már mindenki tudja, hogy metabolikus szindrómát okoz, hogy közvetlenül felelős a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásáért, hogy közvetve hozzájárul a magas vérnyomáshoz és mindahhoz, amit az okozni fog.

Van viszont egy új felfedezés, ami az esti ill. éjszakai evés szindrómát – amire gyakorlatilag mindig a szénhidrátok fogyasztása jellemző – különösen veszélyessé teszi. Testünk egyik legfontosabb hormonja, a növekedési hormon – ami nemcsak a testi növekedésért felelős, hanem az enzimek, hormonok és  immunsejtek termelésében katalizátor szerepe van, gyakorlatilag tehát minden életműködésünkhöz nélkülözhetetlen – csak az éjszaka első felében, az első két alvásciklus (kb 2×1,5 óra) mélyalvás stádiumában termelődik, de kizárólag akkor, ha a vérben nincs inzulin.

shutterstock_557316522

Azaz ha este szénhidrátot, különösen direkt cukrot fogyasztottunk, akkor nem fog termelődni növekedési hormon a szervezetünkben és ezáltal beindul egy ördögi kör, ami egyre súlyosabb egészség károsodáshoz vezethet. Az éjszakai evőknek bizonyítottan kevés a lektin nevű hormon a szervezetükben, ami a jóllakottság érzéséért felelős és a melatonin is, ami pedig az alvás. kulcshormonja.

Egyre többször fel fognak ébredni, olyankor éhesek lesznek, enni fognak, az evés után jóleső fáradtság lesz urrá rajtuk, elalszanak, majd kb. másfél óra múlva megint felébrednek és minden kezdődik elölről. Reggel fáradtan ébrednek – hisz sok megszakítással, tele gyomorral nem lehet pihentető az alvásuk, ráaádásul lelkiismeret-furdalás gyötri őket az elfogyasztott kalóriákért.

Ezért a nap első felében alig esznek, de késő délutánra annyira megéheznek, hogy szinte rávetik magukat valami szénhidrátra, amit ugyan gyorsan lebont a szervezetünk, viszont nagyon hamar megint megéhezünk utána. Újabb ördögi kör indult be… És mindjárt itt az éjszaka a másfél óránként ellenállhatatlan erővel rájuk törő evéskésztetéssel…

shutterstock_5846890

Ne gondolja senki, hogy akaratgyenge emberekről van szó! Nem ez betegség! Egy alattomosan kialakuló, egészen ártatlanul induló, de egyre nagyobb mértékű hormonzavart okozó anyagcsere folyamatok eredményeként végül egy nagyon összetett, hormonális adatokkal jól azonosítható viselkedéses tünetekkel járó betegség hatalmasodik el: az éjszakai evés szindróma.

Ma Magyarországon ez még nem nagyon került be a köztudatba, de pl. Amerikában már külön centrumok állnak rendelkezésre az ilyen betegek kezelésére annál is inkább, mert ha a gyógyítást nem kezdik meg időben, a beteg egyre jobban el fog hízni és akkor már az elhízás minden következményes egészségkárosodása is fenyegeti. Ezért a betegségért tehát nem a beteg, hanem maga a civilizációs életforma a felelős, a szinte láthatatlanul, de lépten nyomon ránk leselkedő stresszel  és a fogyasztói társadalom a korlátlan mértékben rendelkezésre álló ínycsiklandó táplálékokkal, leginkább a cukorral.

Mi a teendő, ha felmerül a gyanú, hogy jómagunk vagy családtagunk belesodródott ebbe a betegségbe? Azonnal kérje szakember tanácsát! A Benyovszky Orvosi Központ Alvásklinikáján specialisták foglalkoznak az éjszakai evésszindrómával  is, és hatékony segítséget tudnak adni a betegség mielőbbi leküzdéséhez.

Forrás: Oxygen Medical