Csökkenő balesetek, növekvő halálesetek

Az év eddig eltelt hét hónapjában a személysérüléses közúti balesetek száma csökkent, a balesetekben meghalt emberek száma azonban enyhén emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.

Halmosi Zsolt, országos rendőrfőkapitány-helyettese bejelentette, hogy fokozott ellenőrzési akció kezdődött péntektől augusztus 20-ig.

A dandártábornok elmondta, az országos akció célja, hogy a most következő és az ünnepi hétvégét ne lehessen fekete hétvégének nevezni, ahogy az elmúlt hétvégéket, amelyeken számos halálos baleset történt.

Az ellenőrzések a legforgalmasabb utakra, a turisztikailag frekventált területekre, a városközpontokra, a szórakozóhelyekre, a városok ki- és bevezető szakaszaira, valamint az üdülőövezetekre koncentrál.

A dandártábornok a passzív biztonsági eszközök használatára, a sebesség helyes megválasztására is felhívta a figyelmet. Beszélt arról is, hogy a rendőrség valamennyi, mintegy 200 sebességmérő eszközt beveti az akción. Az ellenőrzés során megállítottak esetében az ittas vezetés kiszűrése érdekében szondáztatnak, továbbá elsősorban a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használatát figyelik.

halal1

A rendőrség által gyűjtött előzetes – azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatok alapján 2012. január 1. és július 31. között összesen 8.233 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, ami 4,5 százalékkal kevesebb a tavalyi 8.625-nél. A múlt év első hét hónapjában 319-en haltak meg az utakon, idén 326-an. Valamivel kevesebb, 884-hez képest 879 volt az ittasan okozott balesetek száma.

A balesetek legfőbb okai továbbra is változatlanok: minden negyedik baleset gyorshajtás miatt történik, ezt követi baleseti okként az elsőbbség meg nem adása, illetve a kanyarodási szabályok megsértése.

A balesetek 59 százalékát a gépkocsivezetők okozták, bár esetükben a rendőrség megjegyezte, hogy a közúti forgalmon belüli arányuk a legmagasabb. A teherautóvezetők 9, az autóbuszvezetők mindössze 1 százalékát okozzák a baleseteknek.

A kerékpárosok, segédmotor-kerékpárosok és motorosok nem fordítanak kellő figyelmet a közlekedési szabályokra, gyakran ittasan közlekednek és nem használnak védőfelszereléseket – mondta Halmosi Zsolt, aki szerint ők 5 százalékban felelősek a balesetekért.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: