Meddig tarthat az influenzajárvány?

Az idei influenzajárvány hamarabb kezdődött, így a tetőzése és a vége is hamarabb várható Európában. Ezt a következtetést az európai járvány terjedését figyelő elemzők megerősítik.

A kontinensen a nyugati irányból a keleti országok felé terjedő járvány Angliában a korábbi évekhez képest hamarabb érkezett, az elmúlt év végén már tombolt, és a lecsengése is gyorsabban kezdődött.

A szomszédos Ausztriában február elején regisztrálták az eddigi legmagasabb megbetegedési számot (12 600 új beteg), amely az óta napról napra csökken. Az Austrian Tim híradása szerint az idei legjelentősebb vírus a szomszédos országban a (H1N1) vírus,  a virológusok azonban találtak H3N2 vírust és előfordulnak még influenza B vírusok is.

A kiemelt kockázati korosztály a gyermekek és az idősek. Bár a szezonális influenza hullám úgy tűnik, hogy tetőzött, a bécsi egészségügyi hivatal felhívja a figyelmet, hogy az influenza még nem ért véget. Az elmúlt években az influenza következtében bizonyított halálozási számok fokozatosan csökkentek.

natha_influenza_kapgaleria7

2002/2003-ban 1600 haláleset történt (65 év felett: 1.300),  2004/2005-ben 1300 ember halt meg influenza következtében (65 év felett: majdnem 1200),  2008/2009-ben pedig  1100 ember volt a kór áldozata (mindegyik 65 év felett).

Az osztrák járványügyi szakértők kiemelten ajánlják idén is a védőoltást. Különösen azoknak, akik a szív-és érrendszeri problémákkal küzdenek, a cukorbetegeknek, a gyenge immunrendszerűeknek és különösen azoknak, akik bármilyen közösségben vannak.

Az osztrák influenzások jellemző tünetei: láz, köhögés és torokfájás, izomfájdalom és a fáradtság, a gyerekeknél gyakori a hányás is. Az osztrák egészségügyi szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy köhögés és tüsszentés valamilyen zárt térbe eldobható zsebkendőbe történjen,  és hogy az arcot, a szájat, az orrot ne érintsük meg semmivel sem. Különösképpen

Forrás: