Varga Győző minden évben kivizsgáltatja a kutyusát

Tolvai Reniben, Cseh Laciban és Varga Győzőben egy valami biztosan közös: mégpedig az, hogy mindhárman imádják négylábú kedvencüket. Épp ezért nem csak arra fordítanak gondot, hogy minél több közös programot szervezzenek kutyusukkal, hanem a kedvencek egészségére is fokozottan odafigyelnek. Hallottak a kutyákra halálos veszélyt jelentő szívférgességről is, amelyet szúnyogok terjesztenek. Szerencsére még egyikük kedvence sem fertőződött meg a végzetes kórral és azt is elárulták, hogy mit tesznek azért, hogy ez így is maradjon.

Tolvai Reni, Cseh Laci és Varga Győző mindhárman családtagként tekintenek kutyusukra, akiknek nem csak boldogsága, hanem az egészsége is kiemelten fontos a felelős gazdik számára. Épp ezért tartotta fontosnak a három híresség, hogy felhívják a figyelmet a május 10-i szívférgesség napjára, amikor a már hazánkban is egyre gyakrabban előforduló megbetegedés, a szívférgesség, a szúnyogok és a betegség elleni védekezés kerül fókuszba.

Tolvai Reni kutyusa egy öt éves kis szőrpamacs, aki inkább a nagyobb testű kutyapajtikat részesíti előnyben. A kis yorkshire terrier rajong a vízpartokért, ezért gazdija, ha csak teheti, szívesen magával viszi strandolni is. A vízparton azonban nem csak a felhőtlen szórakozás és napsütés várja a kis Luxy-t, hanem egy halálos betegség, a szívférgesség is leselkedik rá. „Igyekszem a jövőben még nagyobb figyelmet fordítani arra, hogy elkerüljük a szúnyogcsípést és így a szívféreg fertőzést is. Sokat járunk Luxy-val vízpartra, de sajnos többször tapasztaltam azt, hogy a többi strandoló nem örül a kutyám jelenlétének, aki egyébként összesen másfél kilogramm. Ezért szuper kezdeményezésnek tartom, hogy például már Balatonföldváron is van kutyás strand, illetve azt is, hogy elkészült a Kutyabarát Balaton Élménykalauz, amelyből a kedvencükkel nyaralók tájékozódhatnak a környékbeli kutyás programlehetőségekről” – mondta el az énekesnő, akivel Cseh Laci világ- és Európa-bajnok magyar úszó is teljesen egyetértett.

„Az én kutyusom a család viccmestere. Alvás közben érdekesebbnél érdekesebb pózokat képes felvenni és még horkol is hozzá. Yoda nagyon szeret kutyaiskolába járni, ahol eddig az első két szintet sikeresen teljesítette is, idén pedig azt tervezem, hogy beiratom őt a következő tanfolyamra. Nem csak Yoda egészsége szempontjából hasznosak ezek az edzések, hanem közben én is nagyon jól érzem magam” – árulta el Laci, aki nyaralni viszont nem szokta magával vinni a kis shar pei-t, mivel az egyenesen retteg a víztől.   

Varga Győzőék 10 éves golden retriever kutyusa is igazi családtag, és mivel a gazdi szívügye kutyája szívének egészsége, ezért már évek óta kiemelt figyelmet fordít a szívférgesség megelőzésére. „Fontos kezdeményezésnek tartom a május 10-i szívférgesség napját. Évente elviszem Bizsut az állatorvoshoz, ahol egy gyors vérvizsgálattal megállapítják, hogy megfertőződött-e. A szívférgesség szűrés eredménye eddig szerencsére mindig negatív lett és így én is megnyugodhattam. Rendszeresen védjük Bizsut cseppekkel a szúnyogoktól és a szívférgek ellen is, hiszen gyakran járunk a Margitszigetre, ahol tavasszal és nyáron rengeteg a vérszívó” – árulta el az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja, aki olyan elhivatottan védi a kutyus egészségét, hogy ha teheti, maga vadássza le a környéken zümmögő vérszívókat.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.