Kritikus pont a társadalomban a meddőség

A népszaporulat a nyugati világban krízisben van, minden ötödik-hatodik pár meddő, a családmodell fénye megkopott, a babavállalási kedv drasztikusan csökkent. Most kezd igazán reflektorfénybe kerülni a férfimeddőség ténye is, amely sokfelé változatlanul tabutéma. Szakértők szerint Kelet-Magyarországon és Erdély területén nagy szükség van a szemléletváltásra.

A Babacsalogató Alapítvány munkatársainak legfőbb célkitűzése, hogy minél szélesebb körben hirdessék, hogy a társadalomnak egyre átfogóbban kell a fiatalok párválasztását, családalapítását támogatni, valamint a meddő párokat segíteni. A régi, kizárólag női meddőségben való gondolkodással ellentétben a férfi-meddőség eshetősége is kapjon természetes helyet a párok babatervezésekor. Az alapítvány munkájában a magyar egészségügy, oktatásügy és lelki gondozói szolgálatok elhivatottjaival fognak össze, amelyhez elengedhetetlen a hazai döntéshozók támogatása.

Prof. Dr. Ősapay György és munkatársai ezen törekvések ismertetésének terjesztése végett indulnak határokat átívelő felvilágosító körútra, melynek első állomása 2017. május 25-én Csenger volt, hiszen szakértők szerint Kelet-Magyarországon nagy szükség van a babavállalásban a szemléletváltásra. A rendezvény összhangban van az ugyanezen a napon Budapesten induló Családok XI. Világkongresszusával.

meddoseg

“Társadalmi szemléletváltásra és főleg összefogásra van szükség, amelynek egyik motorja lehet a Babacsalogató Alapítvány. E civil szervezettel indul el a párbeszéd az amerikai, európai uniós, közel keleti, egyben magyar tapasztalatokkal is rendelkező tudós professzorok és a hazai orvosok, gyógyszerészek, pszichológusok és védőnők között” – mondta Prof. Dr. Ősapay György, a népszaporulat kérdésével, meddőségi problémák elemzésével, korrigálási lehetőségeivel foglalkozó szakember, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

A csengeri rendezvény hivatalos vendégei, előadói között szerepelt Kovács Sándor, a város országgyűlési képviselője, Forján Zsolt polgármester, Dr. Tőkés Zoltán lelkipásztor, klinikai lekigondozó és Dr. Arday András főorvos, aki a rendezvény házigazdája. A szakmai előadók (Dr. Szőke József szülész-nőgyógyász főorvos, Dr. Ősapay György gyógyszerkutató, Dr. Szöőr Anna pszichológus) a háziorvosi továbbképzés keretében elemezték a meddőséggel kapcsolatos információkat, lehetséges megoldásokat.

A csengeri rendezvény lakossági fórum is egyben, hiszen minden odalátogató érdeklődő kérdéseket tehettek fel, hozzászólhattak akár népszaporulati, de elsősorban a meddőség, főleg a férfi meddőség témaköréhez. A rendezvényre számosan jelezték érkezésüket Erdély városaiból is.

A Babacsalogató Alapítvány kuratóriumi tagjainak nemes célkitűzése, hogy a neves amerikai és angliai egyetemeken, kutató központokban megszerzett tudásuk jusson el minden olyan magyar párhoz a Kárpát-medencében, akik gyermeket szeretnének.

Forrás: https://napidoktor.hu/index