Amikor a gyerek is üvöltene a migréntől

Szó szerint nem kis fejfájást okoz a már gyermekkorban jelentkező migrén, a csemete nem tud figyelni az iskolában, rosszul van és hányinger gyötri.

A migrén sajnos a gyermekeket sem kíméli – náluk ugyan rövidebb ideig tart a probléma, de gyakrabban kíséri hányás, hányinger, érzékenyek a hangokra és a fényre. Nem könnyű megküzdeni vele, ráadásul van, hogy csak a tünetek tapasztalhatóak, a fejfájás nem.

Nem egy leányálom, ha iskoláskorú gyermekünket egyre gyakrabban kell visszatartanunk az órákról, mert fejfájása miatt szenved, és figyelni sem tud, ráadásul már nem először kényszerülünk arra, hogy orvoshoz vigyük őt.

A fizikai megterhelés csak rontja a migrénes rohamot, ezért túl sok mindenre nem képes a csemete, ha elfogja a kínzó fejfájás. A beteg kimerültnek érzi magát, szellemileg sem tudja azt nyújtani, amit egyébként. Sápadt lehet és fázhat, hányás, hányinger, hasi fájdalom, szédülés jelentkezik nála. Tipikus a szomjúság-érzet, hasmenés, az izzadás, a duzzanatok, a fokozott vizelet-kiválasztás is, mint kísérő tünet. Előfordulhat látás-zavar, sőt, az arc viszketése, zsibbadása is.

Gyerekeknél gyakori az úgynevezett kétoldali migrén, ilyen esetben a tünetek érzékelhetőek, de maga a fejfájás nem, ilyenkor a problémát is nehezebb felderíteni, az okokat megállapítani. Sok családban van olyan, aki hosszú évek óta küzd migrénnel, ha a felmenők között akad, akkor sajnos a csemete is hajlamos lesz rá. A gyerekeknél egyforma a lányok és fiúk esetében a migrén kialakulásának gyakorisága, de serdülőkor után inkább a lányoknál fordul elő.

faradt-tanulo1

Hogyan kezelhető a gyermekkori migrén?

Azok a gyógyszerek, melyeket a felnőttek alkalmaznak a migrén tüneteinek csökkentésére, a gyerekeknek is megfelelnek, de mindenképp ajánlott a gyermeket megnézetni orvossal. Megelőzhetjük a migrén kialakulását, ha rávesszük a gyermeket, hogy rendszeresen mozogjon.

A torna, az úszás, de akár a gyakori gyaloglás vagy kerékpározás is segíthet, arról nem beszélve, hogy kettős haszon, hiszen a megelőzés közben alaposan átmozgatja a testét. A hirtelen, aktív mozgás azonban kerülendő, mindig alaposan készüljön hozzá, mert bemelegítés nélkül ugyancsak fejfájást kaphat.

Aludjon a gyerek eleget, étkezzen rendszeresen és lehetőleg egészségesen. A stressz-csökkentés is hasznos, jó eséllyel elkerülhető vele a migrén. Foglalkozzon a csemete gyakran hobbijával, ami leköti a figyelmét.

Kerüljük, ami kiválthatja

Ha tudunk róla, hogy bizonyos ételek fokozzák a migrén jelentkezésének gyakoriságát, kerüljük őket. Akármennyire is szereti a gyermek például a csokoládét, amennyiben észrevesszük, hogy a csoki fogyasztása után migrén jelentkezett, ajánlatos azt kiiktatni az étrendből.

De kiválthatja a migrént a joghurt, néhány gyümölcs, mogyoró, érett sajt, tartósított hús, sonka, szalonna, hot dog, avokádó, bizonyos felvágottak is, valamint az elkészítés során használt adalékanyagok, a túlzott sótartalom. Felnőtteknél az alkohol is előhozhatja: például a vörösbor. Ha tehát bizonyos ételeket nem eszik a gyermek, esély lehet a migrén megelőzésére.

Ugyanez érvényes bizonyos illatokra is, ha azt tapasztaljuk, hogy hozzájárul a fejfájás jelentkezéséhez, távolítsuk el a közelünkből. Ezeken felül persze tőlünk független dolgok is kiválthatják a migrént, így a jól ismert időjárási tényezők.

Sok esetben elmúlik a migrén, ha a gyermek felnő, de visszatérhet később, gyakran már középkorúként. A hosszú éveken át gyógyszer-szedés mindenesetre nem túl jó, hiszen komoly mellékhatásokkal is számolni kell. Okosabb, ha a fent említett módszerekkel igyekszik elkerülni az ember a kínzó fejfájást, már gyermekkorban.

Forrás: