Halálos probléma a szájban – kulturális hendikepp

Magyarország világelső a rosszindulatú szájüregi daganatok előfordulásának listáján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint. Az okok életmódbeli és szájhigiénés hiányosságokra vezethetők vissza. A korai felismerés megoldást jelenthetne a magas halálozásra, de ehhez időben el kellene menni fogorvoshoz.

Sajnos Magyarországon nem divat a dentális esztétika sem, sok közszereplő rossz példával, pontosabban rossz foggal jár elöl.

„A rosszindulatú szájüregi daganatok drasztikus elszaporodása a dentális kultúra hiányosságainak az eredménye. De ahhoz, hogy a lakosság száját rendbe tegyük, először a fejekben kell rendet tenni” – vélekedik Dr. Czinkóczky Béla fogszakorvos, szájsebész, az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője.

Hozzátette: „Sajnálatos, hogy a nálunk sokkal rosszabb gazdasági körülmények között lévő országokat is sikerült megelőzni a rosszindulatú szájüregi daganatok betegszámaival. Az európai átlag háromszorosa a hazai daganatos betegek száma. Ez egy emberöltő kétes eredménye, egy hosszú idő alatt kialakult állapot, és legalább ilyen hosszú idő, amíg kedvező változás áll majd be” – mondta Dr. Czinkóczky Béla.

Tartsd a szád – karban

A szájhigiéné lényege, hogy a szájban lévő, egyébként természetes baktériumflórát tartsuk egyensúlyban. Fontos, hogy kipucoljuk a szájból azokat a nem oda illő baktériumokat, amelyek a krónikus gyulladásokat okozhatják. A fogak, a nyelv, a nyálkahártyák felszínei nem teljesen öntisztulóak, ezért szükséges ezeket tisztán tartani. Ennek nemcsak a fogmosás az eszköze, hanem a rendszeres fogkő-eltávolítás, a nyelv felszínének letakarítása is.

Sokat elárul a magyarok szájhigiéniás állapotáról, hogy a teljes magyar lakosságra vonatkoztatott statisztikai adatok szerint minden embert – a csecsemőktől az aggastyánokig – figyelembe véve, fejenként mindösszesen egy tubus fogkrém az éves elhasznált mennyiség hazánkban. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy emellett csak elenyésző azok száma, akik rendszeresen járnak fogorvoshoz.

„Sajnos kevesen mutatnak jó példát, a dentális esztétika sem divat. Sokan –  művészek, politikusok, sportolók, a tudományos élet képviselői – hiányos, romlott fogazattal vállalnak közszereplést. Ez egyes nyugat-európai országokban elképzelhetetlen volna” – mondta Dr. Czinkóczky Béla.

A halálos négyes

A rosszindulatú szájüregi elváltozások négy legfőbb kiváltó oka: a rendszeres alkoholfogyasztás, a dohányzás, a nem megfelelő száj- és fogápolás, és fogorvosi kontroll hiánya, valamint ezek kombinációi.

Az alkoholfogyasztás esetében az alkoholbetegség, az alkoholizmus jelent kiemelt problémát. A nem megfelelően tisztán tartott szájban az alkohol a kórokozó baktériumok elszaporodását segíti. Emellett az alkoholbetegeknek nem működik megfelelően a mája, az immunrendszere, a méregtelenítő funkciók kiesnek, melyek szintén kedveznek a tumoros megbetegedések kialakulásának.

A dohányzáskor képződő füst az egyik legrosszabb hatás, mely a szánkat érheti, hiszen a dohányfüst jelentősen rákkeltő a a szájnyálkahártyán. A rendszeres alkoholfogyasztás és a dohányzás együttesen alkotják a legveszélyesebb kombinációt, mely nemcsak egészségügyi, hanem komoly szociológiai problémákat is jelent. Kifejezetten veszélyeztetett populáció a hajléktalanok, az alkoholbetegek és a szociálisan perifériára szorult betegek, akik az életmódbeli hiányosságok mellett szinte soha nem jutnak el fogorvosi vizsgálatra.

A fogorvosi szűrés életet menthet

A szájüreg daganatai a nyelvben, ínyen, szájfenéken, pofában, arcüregben, állcsontokban, nyálmirigyekben megjelenő rosszindulatú elváltozások. Ezeknek az elváltozásoknak a nagy része hosszú évek alatt alakul ki. Felismerésük a kezdeti stádiumban fogorvos szakembert igényel, ugyanakkor a korai stádiumban jelentős részük gyógyítható lenne.  Ha az emberek legalább néhány évente elmennének szájvizsgálatra, akkor ki lehetne szűrni a megbetegedések nagy részét.  A legnagyobb problémát az jelenti, hogy csak akkor fordulnak a betegek orvoshoz, amikor már nem tudnak nyelni, vagy valamilyen nagyon zavaró elváltozás jelentkezik.

Dr. Czinkóczky Béla szerint, amivel a legtöbbet lehetne tenni a helyzet javítása érdekében, az a szájhigiéné, a dentális kultúra fejlesztése, terjesztése melynek része mind a fog- és szájápolás, mind pedig az orvosi szűrővizsgálatokon egy-két évente való megjelenés. A korai felismerés nagyon jó esélyt jelent a teljes gyógyulásra, mivel a szájüregi daganatok között is számos olyan van, amely meggyógyítható. Nem kellene belehalni!

Forrás: