Müller Attila: A futás a legősibb testedzés

A futófelszerelés mindig az autójában van. Az ok: ha útjába akad valami jó terep, csak megáll, átöltözik, és fut…

Müller Attila számára  sem a terep, sem a futás nem jelent különösebb újdonságot, így nyilvánvaló, hogy ott a helye a jövő hét végén esedékes Fighters’ Run terep- és akadályfutó versenyen, amelyet Kecskeméten rendeznek meg a Felix Promotion sportmenedzser iroda közreműködésével.

„A Testnevelési Egyetemre jártam, atlétaként középtávot, és félmaratonikat futottam, sőt, a tájfutásba is belekóstoltam, és nagyon bejött. Szeretek terepen futni, bármerre járok itthon vagy külföldön, futószerkó biztosan van nálam, mert ha látok valami jó terepet, csak átöltözök, és már indulok is. Az ember legősibb testedzése a futás, az akadálypályákkal nehezített futás pedig egyenesen az elevenembe talál. Izraelben végigcsináltam egy katonai kiképzést, ott is voltak nehezítő körülmények, ráadásul fegyverekkel futottunk, szóval észnél kellett lenni, nem lehetett össze-vissza ugrálni. A Fighters’ Runon jobban átadhatjuk magunkat a futás élményének" – mondta Müller Attila, aki azt is elárulta, nem az a célja, hogy valami komoly eredményt elérjen, egyszerűen szeretné próbára tenni magát.

Méghozzá azért, mert erről a terepfutóversenyről eddig csak olyan képeket látott, amelyen sáros, de iszonyú boldog emberek szaladtak azért, hogy feszegessék, s talán át is lépjék a saját határaikat.

Müller Attilát elkíséri a jövő hét végén esedékes, kecskeméti viadalra kedvese, a modell Larion Zoé is, aki egyelőre nem egyéniben, hanem egy csapat tagjaként vállalja a megméretést, mert őt magát is vonzza a kihívás.

futas3

Fighters’Run

A verseny

A Fighters’ Run Magyarország elsőszámú nehezített futóversenye, melynek célja, hogy az unalmas, ismétlődő gyakorlatokat félretéve változatos kihívásokat nyújtson nemtől, korosztálytól függetlenül mindenkinek. Egy különleges megmérettetés rengeteg sárral, vízzel, akadállyal, és természetesen számtalan örömteli pillanattal.

2011-es megalakulása óta csaknem 3000 felnőtt és 600 gyerek tesztelte akaraterejét, kitartását és bajtársiasságát – csatlakozz, légy Te is részese egy nagyszerű közösségnek!

Korábbi eseményeink:

2012. április 29., Békéscsaba (Pósteleki parkerdő)
2012. augusztus 17., Pusztaottlaka (LikeFest)
2013. április 27., Békéscsaba (Pósteleki parkerdő)
2013. augusztus 10., Zánka (Balaton)

PROGRAMTERVEZET*(03.29., KECSKEMÉT):

11:00 – 17:30 Rajtszám, rajtcsomag és chip átvétele, helyszíni regisztráció (kérjük, amennyiben lehetséges, mindenki a saját futamához igazodjon)
11:00 – 11:45 – Gyerekverseny helyszíni regisztráció
12:00 – Gyerekversenyek
–    12:00 mini
–    12:30 junior
13:00  Gyerekverseny eredményhirdetés
13:15 – 7 km – csapat/céges start
14: 45 – 7 km – csapat/céges eredményhirdetés
15:00 – 7 km – egyéni start
16:30 – 7 km – egyéni eredményhirdetés
16:45 – 14 km – egyéni és csapat start
18: 00 – 14 km – egyéni és csapat eredményhirdetés
18:30 – éjszakai verseny start
19:45 – éjszakai verseny eredményhirdetés

Forrás: