Migrén bortól, fénycsőtől, csokitól

A migrén pontos oka nem ismert, de az elektromos készülékek, a stressz, és az oxigénhiány is rásegíthet a kialakulására. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus-főorvos beszélt az okokról.

A migrén nem fejfájás! A bevezető, kísérő tünetek között szerepel az erős, hosszan tartó fejfájás. A többnyire féloldali fejfájást sok esetben látászavarokból, vibráló, cikkcakkos fényekből álló migrénaura előzi meg. Mozgászavarok is jelentkezhetnek. A betegek a súlyos roham során gyakran otthon, a sötét szobában fekszenek.

„A migrén általában minimálisan 4 órán keresztül tart, e akár 72 órát is eltarthat, tehát több napon keresztül. Gyakran alvásra javul.” – magyarázza Dr. Vida Zsuzsanna neurológus-főorvos – „Klasszikus, hogy a migrénes beteg hazamegy és az elsötétített szobában lefekszik aludni.”

A nők gyakrabban panaszkodnak a fejfájás tünetei miatt, mint a férfiak. Ugyanakkor több fiatal érintett, mint idős. Megdöbbentő adat, hogy már az iskoláskorú gyermekek 5%-a is tudja, mi az a fejfájás.

Mik az okai?

A betegség pontos oka nem ismert, az agyi erek görcsös összehúzódását majd kitágulását, valamint egyfajta hátulról előre, hullámként terjedő agyi működészavart sejtenek a panaszok mögött.

Mivel az ipari országokban az utóbbi negyven évben gyakorisága a kétszeresére-háromszorosára nőtt, ezért feltételezik, hogy a környezeti tényezők és az életmód is szerepet játszik kialakulásában. Ezek a tényezők egyénenként különbözők, és a fejfájások naplózásával mutathatók ki.

A migrén öröklődik

A migrén általában öröklődik. Én még nem találkoztam olyan beteggel, akinek a szülei között ne lett volna legalább fejfájós.” – magyarázza Vida doktornő – „Kiváltó okát tekintve úgy tanították, hogy migrént miden okozhat.”

Van akinek stresszes időszakban jelentkezik, van akinek hétvégén (relaxációs weekend migrén), van akinek vörösbortól, füstölt haltól, sajttól, étcsokoládétól, koffintől, mogyoróféléktől jön a fájdalom. Számos olyan dolog is, amire nem is gondolnánk, például az otthonunkban lévő tárgyak.

Fénycsövek

A kompakt fénycsövek jóval energiatakarékosabbak, mint a hagyományos izzók, de könnyen fejfájást és migrént okozhatnak azonban, ugyanis kékes, hűvös fényt árasztanak, ennek tükröződései pedig megerőltetik a szemet. Mindemellett az ilyen fényforrás percenként 120-szor felvillan, ami szintén felelős lehet a problémáért, csakúgy, mint az általa kibocsátott elektromágneses sugárzás. A fejfájás mellett a fénycső ingerlékenységet és alvászavarokat is okozhat.

Elektroszmog

Ha lakásunkban számtalan elektromos eszköz található, és kábelrengeteg hálózza be a szobánkat, különösen azokat, amelyekben időnk nagy részét töltjük, nagyobb valószínűséggel számíthatunk fejfájásra, fejgörcsre, migrénre, ugyanis az ezek által létrehozott elektroszmog miatt megnő a feszültség testünkben is.

Rossz levegő

Ha gyakran fáj a fejünk, migrénünk van, emellett sokszor érzzük magunkat álmosnak és fáradékonynak, érdemes először elgondolkodnunk azon, elég oxigén jut-e a lakásunkba. A modern, jól szigetelő társasházak esetében nem ritka, hogy szellőztetés hiányában az otthon túl párássá és levegőtlenné válik, ami miatt könnyen kialakulhat a migrén.

Forrás: