Biztos otthon, ép gyermek

Az otthoni biztonsági berendezésekkel csökkenthető az igen gyakori gyerekbalesetek száma.

Az Egyesült Államokban évente 2800 gyerek hal meg, megelőzhető otthoni balesetekben, és milliókat kezelnek kórházi sürgősségi osztályokon, pedig az otthoni biztonsági eszközök használata csökkenti a gyerekbalesetek számát.

A Cincinnati Gyermekkórház kutatói két csoportra osztották a családokat. Egyik csoport megfelelő módon felszerelt, és ellenőrzött biztonsági berendezéseket használt: lépcsőknél biztonsági rácsot, szekrényajtókra biztonsági zárakat, konnektorokba biztonsági dugókat, füstriasztókat, szénmonoxid-jelzőket, az éles tárgyakat és késeket biztonságba helyezték, illetve a melegvizes egységeket 48 Celsius fok alá állították, a másik csoport nem alkalmazta ezeket.

A családokat két évig követték, ezalatt 70 százalékkal kevesebb orvosi ellátást igénylő baleset érte a kisgyerekeiket, derült ki az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine áprilisi számából.

babahaj3

„A kisgyerekek leggyakrabban otthon éri baleset” – véli a cikk első szerzője, Dr. Kieran J. Phelan. ,,Ennek ellenére a szülőknek nem mindig van elég ideje, gyakorlata, illetve pénze, hogy megvegyék és felszereljék a legjobb biztonsági berendezéseket."

Figyelembe véve a sürgősségi ambulanciákon való megjelenések számát, és az orvosi vizsgálatokat minden évben, kiderül, hogy temérdek fájdalomtól és szenvedéstől kímélhetjük meg a betegeket, és több millió dollárt spórolhat meg az egészségügy, ha a standardizált biztonsági szetteket szerelnének be a lakásokba. A kísérleteket kiterjesztették az alacsony keresetű, először szülő kismamákra és gyerekeikre is, akikről úgy tartják, magasabb otthoni sérülési kockázatnak vannak kitéve.

Forrás: