Trénerekkel gyakoroltatják a munkahelyi alvást Finnországban

Naponta akár egy órát is szunyókálhatnak a dolgozók, és a munkahely még fizet is érte.

Egyes finn cégeknél már külön trénerek foglalkoznak azzal, hogy a túlhajtott dolgozók délután relaxáljanak egy keveset, legalább egy órát délutánonként.

A dolgozók – annak ellenére, hogy örülnek a váratlan ajándéknak – arról a nehézségről számoltak be, hogy nem könnyű a napi szünet, hiszen nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy otthagyva a munkát, elvonuljanak pihenni. De persze, ezt is meg lehet szokni. Erre valók a munkahelyi trénerek, akik az ellazulásban segítenek a stresszes dolgozóknak.

A finn szakszervezetek örültek a döntésnek, mert úgy vélik, a dolgozóknak délutánonként legalább fél órás, de inkább egy órás alvásra van szükségük ahhoz, hogy a nap többi részében hatékonyabbak legyenek. Ez nemcsak az ő érdekük, hanem a vállalatoké is, hiszen így a pihentebb munkatársak teljesítménye is növekszik. A hírek szerint Finnországban már egyre több munkaadó tenné a napi rutin részévé a délutáni alvásprogramot.

nappalialvas-narkolepszia

Alvásszakértők szerint nagyon fontos lenne, hogy délután, amikor az ébredés utáni magas kortizol-szint már a múlté, az ebéd utáni vércukorszint-emelkedés pedig nagyon is valóságos, ledőljünk egy kicsit. Na, nem több órás alvásra kell gondolni, ami után lomhábbak leszünk, mint előtte voltunk, csak 20-30 percre. Ettől a kis relaxációtól újra erőre kapunk, és a napunk többi része is tevékenyebben telik.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


2 hozzászólás

  1. zildi

    Nagyon okos dolog a nap közbeni rövidke alvás, nyugalom, kikapcsolódás.
    Tanárként sokszor, ha diákjaim zaklatottan jöttek az órámra, vagy reggel fáradtan érkeztek, szoktam hagyni őket padra lehajtott fejjel kicsit relaxálni.
    Nagyon jó hatása volt. Nem csak a munkában, hanem még viselkedésükben is pozitív hatást éreztem.
    Hálásak voltak, hogy törődtem velük kicsit, észrevettem , hogy fáradtak.
    / Sokan keltek közülük korán, vidékről jártak be./
    Tudom ajánlani tanár társaimnak.