Édesipari termékekkel kereskedő adócsalókat vettek őrizetbe

Őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a napokban egy budapesti és egy tatabányai cég ügyvezetőit, akik a gyanú szerint édesipari termékekkel kereskedve 417 millió forint adót csaltak el – közölte a szervezet közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Hideg-Göblyös Rita őrnagy tájékoztatása szerint a társaságok Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából csokoládét és kekszet hoztak be, a termékeket belföldön általában számla nélkül értékesítették. Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert úgy próbálták kijátszani, hogy az árut 3,5 tonna alatti kis teherautókban szállították, és nem jelentették be a rendszerbe. A számla nélküli értékesítésből szerzett jövedelmük után adófizetési kötelezettségüket nem teljesítették.
    
A NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói a fővárosban és nyolc megyében ötvenegy helyszínen végeztek házkutatásokat. Az akcióban sikerült feltárni az elosztóközpontként működő budapesti raktárat, ahol a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai 15 millió forint értékű árut zároltak. A több tonna terméket a kiemelt ügyek igazgatóságának szakemberei eredetük tisztásáig forgalmi korlátozás alá helyezték. Az adórevizorok lefoglaltak két, áruval megrakott gépkocsit, hárommillió forint értékben.
    
A cégek ügyvezetőit és egyik tulajdonosát őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. A három férfi előzetes letartóztatását a Tatabányai Járásbíróság elrendelte. Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folytat nyomozást.

 

Forrás: MTI