Élni az évek ellenében?

Az ajurvéda az élet művészete. Nagyon összetett tudomány, mindent figyelembe vesz, alkati tényezőktől kezdve addig, hogy milyen a jó légzés.

Lehet úgy is élni, hogy az évek egyáltalán ne, vagy csak alig hagyjanak nyomot rajtunk: sokunk álma méltósággal, szépen megöregedni, mert ugye a korosodás törvényszerű, semmit nem tehetünk ellene.

Az ajurvéda az öregedésről azt tartja, hogy valójában nem az évek hagynak nyomot az emberi testen, hanem az évek során összeszedett mérgek, amik megülnek a sejtekben, így rontva azok normális működését. A fiatalosság kulcsa tehát a méregtelenítésben rejlik, illetve a jó emésztésben, aminek nyilvánvalóan a helyes táplálkozás a kulcsa: kevés zsírt, kevés húst- vagy inkább semennyit-, sok növényi rostot, emésztést serkentő gyógynövényeket kell, illik fogyasztani.

baratno6

Élni az évek ellenében?

( Utóbbiak csoportjába tartoznak például az úgynevezett keserű gyógynövények: lestyán, borsmenta, körömvirág, csalán? egyébként ha Indiától kicsit nyugatabbra orientálódunk, akkor is a gyógynövények fogyasztásában találjuk a minőségi szépkor kulcsát, csak nyugaton inkább ásványi anyag-tartalmukkal magyarázzák ezen áldásos hatásukat, illetve azzal a képességükkel, hogy lúgosítják a szervezetet.)

Akármilyen tudatosan táplálkozunk is, óhatatlan, hogy felhalmozódjanak a méreganyagok. Ha pedig már ott vannak, muszáj őket valahogy eltávolítani: az ajurvéda egészen radikális módszerektől sem riad vissza, mint például a hashajtás, vagy a hánytatás, vagy akár a beöntés.

Ajurvéda

Ha mégis inkább kellemesebb megoldást választanánk, alkalmazzunk gyógynövényes-szezámolajos masszázst-hiszen a bőr az egyik legfontosabb kiválasztó szervünk. A jóga is sokat segít: nyugtat, ellazít, türelemre, méltóságra tanít, illetve belénk kódolja  a helyes légzést, ami már csak azért is fontos, mert a tüdő a másik nagyon fontos kiválasztó, ezáltal méregtelenítő szervünk. Összehangolt támadás, nemde?

//

Forrás: