A fájdalomcsillapításnál a minőség számít!

A magyaroknál a legfőbb szempont, amikor fájdalomcsillapítót választanak, hogy a gyógyszer gyorsan hasson, és ne legyen sok mellékhatása.

A kérdések arra is rávilágítottak, hogy csak a megkérdezettek csupán ötöde kér tanácsot orvostól, vagy gyógyszerésztől és inkább a megszokott gyógyszerrel csillapítja fájdalmát.

Fejfájásra és mozgásszervi fájdalmakra veszünk be gyógyszert

A válaszadók saját bevallásuk szerint leggyakrabban olyan hétköznapi fájdalmak esetén nyúlnak gyógyszerhez, mint a fejfájás (34%), a mozgásszervi fájdalmak (28%) vagy a fogfájás(12%).

Meglepő, hogy enyhe fájdalomra nem vesznek be azonnal gyógyszereket, csak ha magától nem szűnik a fájdalom, amely a korábbi magyar gyógyszerfogyasztási szokásokat tekintve újdonság.

Ragaszkodunk az eddig bevált fájdalomcsillapítóhoz

Azt is elmondhatjuk a megkérdezettek válaszai alapján, hogy kifejezetten erős fájdalom esetén is inkább saját eddigi tapasztalataikra hagyatkoznak, minthogy orvost, gyógyszerészt kérdezzenek meg. Ezen belül két vezető csoportot találtunk: a megkérdezettek több mint fele (56%) azt a fájdalomcsillapítót használja, amelyik az éppen jelentkező fájdalomra már jól bevált, míg a másik csoport (19%) egyféle általános fájdalomcsillapítót használ.

bvozg3c41

A vízben oldódó gyógyszerek kevéssé ismertek

Kitűnt, hogy jóval kevésbé ismertek az új gyógyszer-kiszerelések, így csak odáig terjed a tudatosság, hogy sokan a régről ismert gyógyszerek és kiszerelések mellett döntenek.

Az emberek számára fontos, hogy a fájdalomcsillapító gyorsan hasson, mégis a szilárd gyógyszerformákat (tabletta, kapszula) részesítik előnyben a vízben oldódó gyógyszerekkel szemben (vízben oldódó szuszpenzió, pezsgőtabletta), amelyek gyorsabban szívódnak fel, így hatásuk is hamarabb jelentkezik. A felmérés szerint az emberek egyharmadának mindegy, hogy milyen a gyógyszer kiszerelése.

A felmérésből az is kiderül, hogy sokan megszokások alapján választanak fájdalomcsillapítót, azonban ha orvostól kérnének tanácsot, annak segítségével az adott fájdalom megszüntetésére való gyógyszerhez juthatnának, amellyel hatékonyabban kezelhetnék a fájdalmat.

Forrás: