Újra kórházba került Révész Sándor

Révész Sándor, a Piramis együttes legendás frontembere márciusi stroke-ja után ismét kórházba került. 

Azonban szerencsére nem történt újabb agyvérzés, mindössze rehabilitáción vesz részt, immár 2. hete. 

“Ezeket a sorokat a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központból írom Nektek, ahol rehabilitációm immáron második hetét töltöm, folytatva a harcot, komoly szakmai irányítás alatt napi 6-7 órában dolgozva a felépülésemen.

Szívemben a legnagyobb hálával mondok köszönetet elsősorban Détári Vilmos úrnak, az intézmény alapítójának, aki alig pár nappal a stroke-om után hivatalos Facebook-oldalamra címzett üzenetében nagylelkűen ide invitált; szeretett feleségének, Fannikának, fáradhatatlan koordináló igyekezetéért; a nagyszerű szakembergárdának, különösen Dr. Annus János Kristóf neurológus, klinikai neurofiziológus szakorvosnak és az én jótevőimnek: Adrinak, Orsolyának, Nikolettnek, Villőnek, Diánának, Mónikának, Evelinnek, Albertnek, Gábornak, Istvánnak és Csabának – sajnos nem mindegyikük szerepel a képen – a magas színvonalú, test és lélek épülését szolgáló terápiás foglalkozásokért, szakértő figyelmükért, empátiájukért. Nemcsak sorstársaimnak, Mindannyiótoknak ajánlom figyelmébe ezt a csodálatos helyet, létrejötte történetével egyetemben, ami a hitelesség kitörölhetetlen pecsétjét ütötte az egyéni kezdeményezésből megszülető, sok tekintetben páratlan, magyar és európai viszonylatban egyaránt hiánypótló szerepet betöltő rehabilitációs központ szellemiségére” – írta az énekes.

Olvasd el ezt is!

Súlyos állapotban a legendás zenész – Stroke-ot kapott, kórházba került

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.