Molnár Tamás: „Össze-vissza vert a szívem”

Molnár Tamás a karantén alatt döbbent rá igazán, hogy nem tud a fellépések, a közönség nélkül élni. Fizikai elvonása volt a színpad mellőzése miatt.

Eközben egyébként is megterhelő időszakot élt át. Kedvesével ebben az időszakban költöztek össze, amely nem ment zökkenőmentesen.

Kemény hónapok vannak Molnár Tamás mögött, akit – a legtöbbekhez hasonlóan – igen komoly kihívások elé állított a karantén-időszak.

Voltak addikcióim, amikkel már leszámoltam, az éjszakázással és az azzal járó dolgokkal. A karantén alatt azonban rájöttem, hogy a zene, a fellépés a legaddiktívabb drog! Olyan elvonási tüneteim voltak, hogy esténként össze-vissza vert a szívem” – mesélte a zenész.

“Aztán elkezdett zsibbadni a bal karom, egy kicsit meg is ijedtem, így inkább kivizsgáltattam magam. Kiderült, hogy szerencsére nincs semmi szervi bajom, ezek a tünetek pusztán idegi természetűek. Fizikai tüneteim voltak attól, hogy nincs fellépés, nem találkozom a közönséggel. Nyilván az sem segített ezen az állapoton, hogy nem tudtuk mi áll előttünk és meddig. A karantén utáni első fellépésem viszont leírhatatlan élmény volt, egy csoda” – mondta a 95.8 Sláger FM-en az énekes, aki ettől függetlenül egy másik dolgot is megtapasztalt a karantén alatt.

Durva időszak volt, mi ekkor költöztünk össze a párommal, Cinthyával. Akkor voltunk túl egy lakásfelújításon, ami sajnos nem lett kész, így egy darabig Airbnb-be költöztünk. Három hónap alatt leéltük azt, amit normális esetben egy pár 2-3 év alatt él meg. Mondtam is neki, hogy ha ezen túl leszünk, akkor mindent túlélünk. Szerencsére így is lett” – mondta boldogan a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak, Molnár Tamás

Forrás: https://napidoktor.hu/index