Kowalsky hotjóga órát tartott

Kowalsky megizzasztotta Rúzsa Magdit, Péterfy Borit és Kiss Endit. Az ismert művészek a zenész vezetésével gyűltek össze, hogy hatjógázzanak.

Ismert művészeknek, többek közt Rúzsa Magdinak és Péterfy Borinak tartott hotjóga bemutatóórát az énekes Kowalsky.  A résztvevő művészek agni gyakorlatsort csináltak végig a 35 fokos, 70 százalékos páratartalmú teremben, ezzel népszerűsítve a jógát, annak is egy népszerű ágát, a hotjógát. Rúzsa Magdi életében először próbálta ki a salabászanát és a garudaászanát, és annyira jól érezte magát, hogy folytatja a jógázást.

Rúzsa Magdi, Kiss Endi, a Hooligans dobosa, Péterfy Bori, illetve az énekesnő két nemzeti színházas kolléganője, Mészáros Piroska és Bánfalvi Eszter részt vett Kowalsky hotjóga óráján. Kowalskynak az éneklés és a festészet mellett már négy éve a jóga is intenzíven jelen van az életében, olyannyira, hogy másfél esztendeje jógaórákat is tart. A művészek az 50 perces bemutatóórán alaposan megizzadtak és elfáradtak a hőségben, de azt követően mindenki pozitívan beszélt a tapasztalatairól.

y7z1yym5

Először jógáztam, és nagyon jól éreztem magam – mondta Rúzsa Magdi, aki eddig inkább túrázással vagy gyorsgyaloglással mozgatta át izmait. – Továbbra is fogok jógázni, elsősorban azért, mert segít az összpontosításban.

Szintén először próbálta meg a salabászana, a vriksászana és a garudaászana pozíciókat Kiss Endi.

Kowát több hónapja kergettem, hogy elmenjek egy órájára, most végre összejött – fogalmazott a Hooligans zenekar dobosa. – Jókat olvastam a jógáról, és azért van szükségem rá, hogy ki tudjak kapcsolni. Rendszeresen futok, de az nagyon monoton, ez az óra viszont teljesen feltöltött.

Ismert művészeknek, többek közt Rúzsa Magdinak és Péterfy Borinak tartott hotjóga bemutatóórát az énekes Kowalsky. A résztvevő művészek agni gyakorlatsort csináltak végig a 35 fokos, 70 százalékos páratartalmú teremben, ezzel népszerűsítve a jógát, annak is egy népszerű ágát, a hotjógát. Rúzsa Magdi életében először próbálta ki a salabászanát és a garudaászanát, és annyira jól érezte magát, hogy folytatja a jógázást.

Rúzsa Magdi, Kiss Endi, a Hooligans dobosa, Péterfy Bori, illetve az énekesnő két nemzeti színházas kolléganője, Mészáros Piroska és Bánfalvi Eszter részt vett Kowalsky hotjóga óráján Budapesten, az Atma Centerben. Kowalskynak az éneklés és a festészet mellett már négy éve a jóga is intenzíven jelen van az életében, olyannyira, hogy másfél esztendeje jógaórákat is tart. A művészek az 50 perces bemutatóórán alaposan megizzadtak és elfáradtak a hőségben, de azt követően mindenki pozitívan beszélt a tapasztalatairól.

– Először jógáztam, és nagyon jól éreztem magam – mondta Rúzsa Magdi, aki eddig inkább túrázással vagy gyorsgyaloglással mozgatta át izmait. – Továbbra is fogok jógázni, elsősorban azért, mert segít az összpontosításban.

Szintén először próbálta meg a salabászana, a vriksászana és a garudaászana pozíciókat Kiss Endi.

– Kowát több hónapja kergettem, hogy elmenjek egy órájára, most végre összejött – fogalmazott a Hooligans zenekar dobosa. – Jókat olvastam a jógáról, és azért van szükségem rá, hogy ki tudjak kapcsolni. Rendszeresen futok, de az nagyon monoton, ez az óra viszont teljesen feltöltött.

A bemutatóórán részt vettek gyakorló jógások, például Péterfy Bori. A színész-énekesnő már 18 éves kora óta jógázik, s mint mondta, szüksége van rá ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan is rendben legyen a színpadon. Kowalsky szerint mindenki nagyon ügyes volt az órán.

– 35 fokos és 70 százalékos teremben jógáztunk, így jobban megnyúltak és ellazultak az izmok. Ráadásul a hotjóga kiválóan alkalmas a sejtszintű méregtelenítésre – árulta el Kowalsky. – A jóga minden szempontból erősíti a testet, és akár 50-60 évesen is egészségesen tartja az embert.

A bemutatóórán részt vettek gyakorló jógások, például Péterfy Bori. A színész-énekesnő már 18 éves kora óta jógázik, s mint mondta, szüksége van rá ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan is rendben legyen a színpadon. Kowalsky szerint mindenki nagyon ügyes volt az órán.

35 fokos és 70 százalékos teremben jógáztunk, így jobban megnyúltak és ellazultak az izmok. Ráadásul a hotjóga kiválóan alkalmas a sejtszintű méregtelenítésre – árulta el Kowalsky. – A jóga minden szempontból erősíti a testet, és akár 50-60 évesen is egészségesen tartja az embert.

Forrás: