Minden hatodik percben meghal egy ember

Az akut agyi érkatasztrófa, a stroke – a köznyelvben gutaütés, szélütés – az agy vérellátási zavara következtében létrejövő működészavar. A fejlett gazdaságú országokban, így Magyarországon is a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után a harmadik leggyakoribb halálozási ok, és a leggyakoribb rokkantsághoz vezető betegség.

Világszerte évente 15 millió ember esik a stroke áldozatául, és minden hatodik percben meghal miatta egy ember. Magyarországon évente mintegy 40-50 ezer embert érint, ezért nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a megelőzési lehetőségekkel, illetve időben felismerje a betegség tüneteit.

Bár a stroke számos betegséggel ellentétben korra, nemre való tekintet nélkül mindenkit veszélyeztet, napjainkban már hatékonyan fel tudjuk venni vele a küzdelmet. Rendelkezésre állnak olyan innovatív gyógyszerek, melyek hatékonyan és a korábbi, hagyományos kezelésnél sokkal biztonságosabban képesek csökkenteni a stroke kockázatát.

A stroke-kal kapcsolatos első és legfontosabb lépcső a megelőzés, a stroke kockázati tényezőinek csökkentése. Ennek érdekében érdemes a következőkre odafigyelni:

  • Mérje rendszeresen vérnyomását, értékét tartsa 140/90 Hgmm alatt!
  • A szabálytalan szívdobogás-érzés, a légszomj és a mellkasi fájdalom pitvarfibrillációra utalhat, amely ötszörösére emeli a stroke kialakulásának esélyét. Egy egyszerű 24 órás EKG monitorozás segítségével azonban könnyen fény derülhet a rendellenességre, amelynek tudatában négyből, három eset elkerülhető.
  • Kezeltesse magas vérnyomását, cukorbetegségét és a kóros vérzsírszintjét!
  • Mellőzze a dohányzást!
  • Változtassa meg életmódját (testsúlycsökkentés, dohányzás abbahagyása és a fizikai aktivitás elkezdése)!
  • Csökkentse az alkoholfogyasztást!
  • Kerülje a stresszes életmódot!

stroke1

Mit kell tennünk, ha valakin mégis a stroke tüneteit észleljük? Ha valaki nem ismeri fel egyértelműen a stroke jeleit, az alábbi egyszerű feladatokat kell elvégeztetnie a beteggel:

  • Mosolyogjon, vagy mutassa fogait! Arcának egyik fele ernyedt, aszimmetrikussá vált?
  • Emelje fel vízszintesig mindkét karját! Lehanyatlik-e valamelyik keze?
  • Ismételjen meg egy egyszerű mondatot! Összefolynak a szavai? Helytelenül ismétel? Nem talál egyes kifejezéseket?

A stroke életveszélyt jelentő állapot. A szélütés utáni első órák a túlélés és a maradandó károsodások elkerülése szempontjából nagyon kritikusak. Minden perc számít – a fent említett tünetek közül már egyetlen észlelésekor is azonnal mentőt kell hívni! Az időben felismert stroke életeket menthet!

Forrás: