D-vitamint a szívnek!

A halálozási statisztika első helyén álló szívinfarktus és szélütés bekövetkezését sokféle vitamin nem megfelelő bevitelével is magyarázták, de kimutatták, hogy az erek épségéhez megfelelő D-vitamin szint feltétlenül szükséges.

A Koppenhágai Egyetemen Peter Brondum-Jacobsen és munkatársai tízezernél több panaszmentes dán nő és férfi átlagosan 29 éves megfigyelését végezte. Ennek a hatalmas tanulmánynak az volt a célja, hogy fölmérjék a különböző kockázati tényezők szerepét a szívinfarktus és a "szíveredetű" halálozás bekövetkeztében.

Dánia valamennyi gyógyintézetének statisztikáit folyamatosan begyűjtötték, csakúgy mint a résztvevőkre vonatkozó egészségügyi adatokat is. Kimutatták, hogy 3100 résztvevőnek lett koszorúér-betegsége, közülük 1925 személy kapott szívinfarktust és az összhalálozás 6747 személy volt.

sziv23

A kutatók azt is vizsgálták, hogy a vérben rendszeresen megvizsgált D-vitamin szint hogyan függött össze a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásával. Összehasonlították a D-vitamin hiányos résztvevők egészségének alakulását azokéval, akiknek a vérében magas szintje volt ennek a vitaminnak.

Hangsúlyozzák, hogy ezt a vitamint nem kell gyógyszerként szedni. Csak arra van szükség, hogy rendszeresen napsugár érje a bőrünket, figyelve arra, hogy elkerüljük a leégést. Dániában az élelmiszerekbe sem adagolnak D-vitamint, hanem bíznak abban, hogy az emberek gyakran, de túlzás nélkül napoznak.

vitamin_kalkulatorA D-vitamin vérszint egyértelműen arányos volt a szív- és érbetegség előfordulásával. A legalacsonyabb D-vitamin szintűek hajlama a koszorúér betegségre 41 százalékkal növekedett, 64 százalékkal gyakrabban kaptak infarktust, szívbetegség következtében halálozásuk 81 százalékkal volt magasabb.
A munkacsoport a nemzetközi szakirodalomból is kigyűjtötte azokat az adatokat, amelyek ugyancsak ezt a kérdést érintették.

Hasonló módszerrel 17 tanulmány foglalkozott a D-vitamin és a szív-érrendszeri halálozás összefüggésével. Az adatok összesítése megegyezett a dán kutatók eredményeivel.

Forrás: