40 év múlva nemzőképtelenek lesznek a férfiak? Shanna Swan reproduktív epidemiológus pár éve megjelent tanulmánykötetében egy olyan kijelentést tett, ami akkoriban igazán csak a tudományos közösséget rázta meg. Mára már a tudományban...
Gere Andrea komoly lelki munkát végzett az anyaságért Gere Andrea tíz évet várt arra, hogy édesanya válhasson belőle, ezidő alatt pedig a legnagyobb feladatot rótta ki rá az élet: szembe kellett néznie önmagával. Ma már kétgyermekes anyuka,...
Brutális csapást mérnek a műanyagok a termékenységre A műanyagok kapcsán rendszerint a műanyagszennyezés kerül előtérbe, holott ezeknek az anyagoknak sok más, elképesztően romboló hatása is van. Egyes esetekben ezt már felismerték, és léptek is...
Ezt teszi a spermium a megtermékenyített petesejttel Egyre többször szembesülünk azzal a ténnyel, hogy az édesapa szerepe a magzat fejlődésében nem csak a megtermékenyítésre vonatkozik. Ahogyan ma már azzal is tisztában vagyunk, hogy az apa...
Preeklampszia – Cecsemők és kismamák életét menthetné meg a szakszerű szűrővizsgálat A preeklampszia mindig megnehezítette a várandósságot, hiszen nem tudni, kinél alakul ki, de rendkívül súlyos következményekkel járhat. Éppen ezért óriási előrelépés, hogy a preeklampszia...
Trombózis után terhesség – Lehetséges? Mire kell figyelni? Trombózis után minden lábfájás, kisebb elszíneződés, ödéma is félelmet okoz, hiszen ezek mélyvénás trombózisra utalhatnak. Különösen nagy az aggodalom akkor, ha trombózis után felmerül a...
Meddőség, vetélés – A férfi betegsége is okozhatja A meddőség és vetélés okát szinte minden esetben a nőknél keresik, holott a férfiak egészségügyi problémája is nagy hatással van rá. A férfiak pajzsmirigyzavara számos esethet lehet a gondok...
A férfiakat is érinti a secunder meddőség A secunder meddőség réme szinte minden családot fenyegethet, akiknek már van legalább egy gyermekük. Talán ez az oka annak is, hogy sokszor ezt az állapotot nem tekintik olyan problémásnak, hiszen...
Ekkor szükséges a mozgás a terhesség alatt Sokszor és igen sok helyen foglalkoztunk már azzal a kérdéskörrel, hogy mennyire hasznos, biztonságos és jó dolog a terhesség során a mozgás. Nem csak azért, mert a felesleges hízást segít...
Nincs remény a meddő pároknak? – Bezárja kapuit a két utolsó magyar magánklinika Két meddőségi magánklinika elhasalt a nagy állami átalakítás során. Bár felajánlották az államnak, hogy vegvásárolhatja őket, visszautasítást kaptak. Ennek értelmében hazánkban már nem...
A lombikprogram nem jelent garanciát a sikeres családalapításra Napjainkban a meddőség réme egyre több párt fenyeget. Mégis, szerencsés módon nem olyan elkeserítő a helyzetünk, mint 20-30 évvel ezelőtt, hiszen az orvostudomány fejlődésének következtében...
Csökkentheti a preeclampsia kockázatát a mediterrán étrend Képes mérsékelni a preeclampsia rizikóját a mediterrán étrend a terhesség során – állapította meg egy új tanulmány. Úgy tűnik, a mediterrán étrend nemcsak az egyik legegészségesebb a...