Igaz, hogy headsettel kevésbé káros a telefonálás?

A kutatások szerint nem egyértelmű, hogy a mobiltelefonok használata negatív hatással van az egészségünkre. Ugyanakkor tény, hogy minden telefon sugárzást bocsát ki – van, amelyik jelentős mértékben. Az egészségügyi kockázatokat pedig széles körben elérhető eszközökkel hatékonyan csökkenthetjük.

Szponzorált tartalom

A mobiltelefonok elterjedésével egyidősek azok a félelmek, hogy az általuk kibocsátott sugárzás rongálhatja a felhasználók egészségét. A témában számtalan kutatás született, vannak, amelyek igazolni látszottak, mások inkább cáfolták az említett feltételezést. Most ismertetünk közülük néhány fontosabbat, és megoldást is ajánlunk a sugárzás jelentette egészségügyi kockázatok csökkentésére. 

Tény, hogy az összes mobiltelefon mérhető sugárzást bocsát ki

Fotó: Pixabay

Abban azonban, hogy ez a sugárzás mekkora, jelentős különbségek vannak az egyes készülékek között. Tehát ebből a szempontból sem mindegy, milyen telefont választunk. 

A sugárzás mértékét az úgynevezett SAR (Specific Absorption Rate) értékkel jelzik. Ennek watt/kilogrammban kifejezett nagysága megmutatja, hogy hanghívás közben mennyi energiát nyel el a testünknek a telefonhoz legközelebb elhelyezkedő része.  

A német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal 2019. második félévi adatbázisa alapján ezek a legmagasabb SAR-értékkel rendelkező telefonok:

Xiaomi Mi A1 1,75
Xiaomi Mi Max 3 1,58
OnePlus 6T 1,55
HTC U12 life 1,48
Xiaomi Mi Mix 3 1,45
Sony Xperia XA2 Plus 1,41
Google Pixel 3 XL 1,39
Xiaomi Mi 9/9 SE 1,39
iPhone 7 1,38
Sony Xperia XZ1 Compact 1,36

Ezek pedig a legkevésbé sugárzó készülékek:

Samsung Galaxy Note 8 0,17
ZTE Axon Elite 0,17
Samsung Galaxy Note 10+ 0,19
Nokia 6 0,21
Samsung Galaxy Note 10 0,21
Nokia 8 0,22
Nokia 3.2 0,24
Nokia 2 0,24
LG G7 ThinkQ 0,24
Samsung Galaxy A8 0,24

WHO: nincs közvetlen egészségkárosító hatás, de azért rákkeltő lehet a telefonálás

Az egyik legszélesebb körű kutatást a a WHO-n belül működő Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) folytatta le. Összesen 13 ezer telefontulajdonos vett részt benne 14 különböző országból, tíz éven át.  A tanulmány nem talált kockázatnövekedést a meninglióma (egy gyakori, legtöbbször jóindulatú agytumor) esetében és csupán közvetett kapcsolatot mutatott ki a glióma (egy kevésbé gyakori, ám sokszor halálos agydaganat) kockázatának emelkedése között, a sokat, és hosszú ideig mobiltelefont használóknál. 

A kutatók megállapították, hogy hogy a mobiltelefonok használatának nincs kimutatható közvetlen egészségkárosító hatása, ugyanakkor “potenciálisan rákkeltő hatása van”. Azt is hozzátették, hogy a kutatás 2001-es indulása óta rengeteget változott a gyártástechnológia és a telefonok alkatrészeinek működése. Így kérdéses, hogy a kutatás eredményei mennyire relevánsak napjainkban. 

Az óvatosság nem árthat

Bár egyértelmű bizonyíték mind a mai napig nincsen a mobiltelefonok egészségkárosító hatásaira, tény, hogy tovább növelik az egyébként is jelentős elektroszmog-terhelést. Ezért a potenciális egészségügyi kockázatok csökkentése, kivédése érdekében érdemes lehet headsetet vagy mikrofonos fülhallgatót használni a telefonáláshoz. 

Minél távolabb van a készülék a testünktől, főleg az olyan érzékeny szervektől, mint például az agy, annál jobb. Ez fokozottan érvényes rossz időben, erős szélben, vihar esetén ugyanis a mobilok a rossz vételi viszonyok miatt a készülékek nagyobb teljesítménnyel sugároznak. Ugyanez a helyzet sms-ek küldésekor és fogadásakor, vagy a hívások felépítésének szakaszában, amikor a telefon kommunikál a hálózattal.

Awei X660BL fülhallgató – fotó: etuo.hu

Vannak olyan kutatások, amelyek szerint egy headsettel akár a korábbi 800-ad részére csökkenthető az emberi testet érő sugárzás telefonálás közben. Ennek fényében érdemes beszerezni egy jó minőségű bluetooth headsetet vagy mikrofonnal ellátott fülhallgatót hogy így védjük egészségünket telefonálás közben. Amennyiben a széles választék, a kiváló minőség és a kiemelkedő ár-érték arány egyaránt szempont, érdemes egy megbízható webáruházat választani, ahol mindez együtt van. 

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.