Újabb Samsung üzem Magyarországon!

Mintegy 25 millió dolláros beruházás révén új üzemet adott át a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui televíziógyárában, ezzel a világ egyik legmodernebb tévégyára 75 új munkahelyet hoz létre a Jász-Nagykun Szolnok megyei településen.

Az új, 22 ezer négyzetméteres üzemcsarnokban 22-55 colos képátlójú led-televíziókat, 23 és 27 colos MFM (multifunkcionális) led-monitorokat, valamint 43 és 51 colos plazma készülékeket állítanak elő, amelyeket főleg az Európai Unió országaiba exportálnak.“Az új jászfényszarui üzem tökéletes példája a Samsung Magyarország iránti elkötelezettségének. A vállalat hazánkban közel háromezer főt foglalkoztat, ebből csaknem 2500-an dolgoznak Jászfényszarun” – mondta Kyu-Csin Lee, a jászfényszarui Samsung gyár elnöke a pénteki ünnepségen. Aláhúzta: az új csarnok átadása mérföldkő a cégcsoport életében, hiszen ezzel “a televízió-gyártás területén a világ legnagyobb kapacitásával rendelkeznek, és kulcsfontosságú szerepet játszanak a világpiacon”. Jelezte: a bővítéssel céljuk megőrizni a Samsung világpiaci részesedésének első helyét, kivívni ugyanezt a versenyképesség területén és folyamatos fejlődéssel biztosítani, hogy a koreai elektronikai óriás “az egész világra kiterjedő vállalattá váljon”.

samsung-logo-0011

A Samsung jó döntést hozott, amikor az elsők közt törte át a vasfüggönyt, és telepedett meg Jászfényszarun 1989-ben, létrehozvaEurópa egyik legnagyobb és legkorszerűbb televíziógyárát – mondta köszöntőjében Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt.elnöke. Az azóta eltelt 25 évben a társaság szinte minden termékkategóriában piacvezetővé vált hazánkban, ötvenszeresére növelte árbevételét, dolgozói és partnerei pedig éltek a cég bizalmával – fogalmazott. Kifejtette: sikerük egyik titka, hogy minden körülmények között képesek a megújulásra, a változásra és a változtatásra.   

Győriné Czeglédi Márta (független) polgármester méltatta és a magyar huszárok “győztes és hősies” harcmodorához hasonlította a gyárépítés gyorsaságát és hatékonyságát, jelezve, hogy a Samsung jelenléte mára hírnevet szerzett a jászsági városnak. A jászfényszarui Samsung gyár 1990-ben kezdte meg a termelést, három évvel később exportálták az első itt készült termékeket. A kilencvenes években folyamatosan bővült a gyártás, majd 2007 nyarán átadták a második gyáregységet is. Jászfényszarun az elmúlt 25 évben összesen mintegy 62 millió televízió került le a gyártósorról a katódsugaras képcsövű hagyományos modellektől a projektoros készülékeken át a mai modern plazma, lcd, valamint led kijelzős berendezésekig.  A vállalat eddigi magyarországi befektetéseinek összege megközelíti a 160 milliárd forintot.

Forrás: