Négycsillagos gyógyszálló épült a Heves megyei Demjénben

Cascade Resort & Spa elnevezéssel négycsillagos hotel épült a Heves megyei Demjénben, elsősorban a helyi gyógyfürdő vendégeinek kiszolgálása érdekében.

A 900 millió forintos beruházás megvalósításához 267 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében a beruházó Demjén Termálfürdő Kft. – közölte Martini Emil.

A beruházás célja, hogy a meglévő fürdő, illetve az épülő barlangfürdő látogatóit több napon keresztül helyben tartsák és magas színvonalon kiszolgálják szállásigényüket – tette hozzá.

Cascade Resort & Spa

Elmondta: a község határában, az Egerhez közeli Termál-völgyben 2007 óta működik a 10 hektáros területen kiépült Demjéni Gyógyfürdő és Aquapark, amely 690 méterről feltörő 68 fokos termálvízzel várja a vendégeket.

A társaság tulajdonosai, az 50 szobás, 106 férőhelyes négycsillagos szálloda, illetve a jelenleg még épülő barlangfürdő átadásától azt várják, hogy öt év múlva a látogatók száma meghaladja az évi százezret.
A projekt megvalósításának köszönhetően 30 új munkahely jött létre a társaságnál – mondta Martini Emil.

Forrás: