Hogyan teleltessük a hagymás növényeket?

A hagymás, gumós növények legtöbbje megfelelően télálló ahhoz, hogy egész évben a talajban maradhasson. A trópusi származású dáliákat, kardvirágokat és kannákat ugyanakkor fagymentes helyen kell teleltetnünk: a föld alatti raktározó szerveiket már az ősszel ki kell ásni a talajból.

Az elnyílástól az őszi felszedésig

Amelyik tavaszi hagymást a virágzás után már nem akarjuk az ágyásban, ill. a cserépben vagy a balkonládában tartani, azt az elvirágzás után kell kiásni az ágyásból vagy az edényből. Ha a lombja a kiásáskor még nem száradt vissza, akkor tegyük le a növényt valahol a kertben, és takarjuk a hagymáit vékonyan földdel – így várjuk meg, amíg rendesen visszahúzódik a lomb. Mihelyt elbarnultak a levelek, kivehetjük a hagymákat, gumókat a talajból, és ládában tárolhatjuk őket őszig.

inka

Megfelelő fagyvédelem

Az üstökliliom (Eucomis), az inkaliliom (Alstroemeria), ill. egyes érzékeny kockásliliom– és nőszirom-fajok alapvetően télállóak ugyan, de a különösen rideg klímájú helyeken, ill. a télen nedves fekvésben ne maradjanak kint, inkább ezeket is ássuk ki ősszel, és a házban teleltessük át. Enyhe éghajlatú tájakon elég, ha lombbal takarjuk az állományukat.

Tisztítsuk, szárítsuk

Virághagymák ültetése

A hagymák, gumók felszedési időpontja egyrészt a virágzási időtől, másrészt az éghajlati adottságoktól függ. Általában a legjobb, ha egy meleg, csapadékmentes őszi napon fogunk hozzá a munkához, kiássuk a földből a hagymákat és a gumókat, letisztítjuk róluk a földet, és rostára vagy szitára terítjük őket száradni.

teleltetés

Esetleg a lombmaradványoknál fogva felakasztva is száríthatjuk a hagymákat. Ekkor célszerű alaposan átvizsgálni a hagymákat, gumókat. Amelyiken penészesedés, rothadás jelét észleljük, vagy amelyiken folyós, ragadós, puha foltokat látunk, azt feltétlenül válogassuk ki, és dobjuk a szemetesbe. Ezzel megelőzhetjük a szürkepenészt (Botrytis) kifejlődését, ill. a hagymákon és a gumókon a tárolóban elterjedő rothadást.

Hagyjuk a hagymákat, gumókat néhány napig meleg, szellős helyen száradni, majd ezután vágjuk le róluk a lombot, egyben távolítsuk el az elhalt burokleveleiket és a rájuk tapadt földet. Vegyük még egyszer alaposan szemügyre az állományt a betegségek tekintetében, majd készüljünk elő a téli tárolásukra.

onions

A fából készült rekeszek a legalkalmasabbak a célra – töltsünk 1 ezekbe vékony réteg homokot, 1 fűrészport vagy tőzeget. Erre helyezzük rá egyesével a hagymákat és a gumókat, ügyelve arra, hogy ne érintkezzenek egymással. A telelőhelynek sötétnek, száraznak és hűvösnek kell lennie: ideális a célra a 10 °C hőmérsékletű pince. A garázs többnyire azért nem felel meg, mert az túlságosan is lehűlhet, és nagy rá az esély, hogy megfáznak a hagymák, gumók.

Érdemes a tél folyamán rendszeres időközönként átvizsgálni a betárolt virághagymákat, hogy ha esetleg penészesedés üti fel a fejét, akkor azonnal eltávolíthassuk az érintett hagymát, és ne terjedjen tovább a betegség.

Edényesek téli védelme

Cserepekbe ültetve az amúgy télálló tulipánokatnárciszokat és jácintokat is védeni kell. Állítsuk az edényeiket szorosan egymás mellé, és keressünk nekik védett helyet a ház fala mellett vagy az erkély védett sarkában. Hőszigetelő rétegként tegyünk alájuk hungarocellapokat vagy fadeszkákat.

A zord klímájú területeken, ill. különösen fagyos teleken érdemes zsákvászonnal vagy buborékfóliával is takarni az edényeket, ill. erre a takarórétegre mulcsot rétegezni.

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu