Korai klimax- én is tarthatok tőle?

Manapság egyre több nő szembesül a korai klimax-szal és annak tüneteivel, mely sajnos lehetetlenné teheti a gyermekvállalást. Hogy mik húzódhatnak az idő előtti menopauza hátterében, arról dr. Hetényi Gábort, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászát kérdeztük.

Klimax fiatalabb korban

A klimax rendszerint 50 éves kor körül köszönt be, melyre jobban vagy kevésbé, de a nők fel tudnak készülni. Hozzávetőlegesen a 40 éves kor után ugyanis a petefészkek folyamatosan öregszenek és a peteérés szempontjából 6-8 év alatt teljesen kimerülnek. Ekkorra általában már túl vannak a nők egy vagy több szülésen, sőt, a gyermekek már nagyobbak, így a nők készek maguk mögött hagyni egy újabb teherbeesés lehetőségét.

Igen ám, de előfordulhat, hogy a menopauza előbb, akár a 30-as években köszönt be, amikor normál esetben még javában tart a fogamzóképesség. Erre sajnos lelkieben felkészülni igazán nem lehet, ám vannak olyan tényezők, melyek esetén nagyobb a rizikója.

Korai klimax tünetei

  • Meddőség
  • Menstruációs zavarok, illetve annak teljes leállása (ez utóbbi már egy későbbi fázis)
  • Hőhullámok
  • Ingerlékenység
  • Fokozott verejtékezés
  • Csökkent libidó

A korai klimax lehetséges okai

Genetika

Érdemes figyelembe venni azt, hogy ha a családban előfordult már korai klimax, akkor lehetséges, hogy nálunk is idő előtt fog beköszönteni.

Helytelen életmód

A helytelen életmódnak számtalan negatív hozadéka van. Ilyen többek között a korai menopauza. Ez egyrészt a dohányosokra igaz, mivel annak anti-ösztrogén hatása van. Emellett a túl alacsony BMI is korai klimaxhoz vezethet, mivel a zsírrétegben raktározódik az ösztrogén. Így azok, akik a normál BMI alatt vannak, kevesebb ösztrogénnel is rendelkeznek, így a raktárak hamarabb kimerülhetnek.

klimax2

Kromoszóma rendellenesség

Vannak olyan kromoszóma rendellenességek, melyek szintén korai klimax-ot okozhatnak. Ilyen pl. A lánygyermekeket érintő Turner szindróma, amikor a két x kromoszóma egyike részlegesen vagy teljesen hiányzik. Mivel ekkor a petefészkek fejletlenebbek, így azok korán ki is merülhetnek- mondja dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza.

Autoimmun betegségek

A rheumatoid arthritis valamint az autoimmun pajzsmirigy zavarok is okozhatják a problémát, mivel ekkor a szervezet saját maga ellen fordul, mely érintheti a petefészkeket is.

Epilepszia

Az epilepsziában szenvedők egy részénél szintén korai menopauza figyelhető meg, mivel idő előtti petefészek elégtelenség alakulhat ki náluk. Egy korábbi tanulmány szerint míg az egészségesek körében csupán 1% a korai menopauza , addig az epilepsziások esetén ez 14 %.

klimax

Mit lehet tenni korai klimax esetén?

Amennyiben az érintett gyermeket szeretne, úgy nagyon fontos, hogy a fent említett tényezők esetén mihamarabb vizsgáltassa ki magát, mivel a klimax hosszú éveket ölel fel, és ha már az elején kiderül a probléma, úgy lehetséges teherbe esni (főleg, ha hormonpótlást is kap).

Amennyiben a tüneteket szeretné megszűntetni, úgy célszerű különböző természetes módszereket kipróbálni, ám ha a panaszok nagyon zavarók és kihatnak a mindennapokra, úgy hormonterápiát érdemes alkalmazni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index