Szeles, néhol esővel tarkított napunk lesz

Reggel délkeleten még eshet, délután már csak néhol fordulhat elő záporeső. Többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten erős lesz az északi szél, ezért szeles nap várható.

Szeles, napos időnk lesz

Napközben észak felől egyre nagyobb területen is csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre szinte mindenütt kisüt a nap, a legtöbb felhő délkeleten, illetve az ország középső sávjában valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben, illetve a szélvédett gyengén felhős nyugati határsávban néhol ennél hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

Front ugyan nincs felettünk, de a magasban több fokkal hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé, emiatt a frontérzékenyek hidegfront jellegű hatást tapasztalhatnak. Náluk a változó időjárás hatására előfordulhat fejfájás, migrén, illetve szédülés. Ingadozhat a vérnyomás. Nőhet a reakció idő.

szeles_ido1

Távolabbi kilátások szerdától szombatig:

Az időszak nagy részében a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, és csak néhol alakul ki zápor. Az időszak végén több lesz a felhő, és elszórtan valószínű eső, záporeső.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején és végén 6 és 12, közte 4 és 9 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 15 és 19, majd 17 és 21 fok között alakul.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. szeptember 18. 17,5 °C +1,6 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 34,3 °C (1947) legalacsonyabb hőmérséklet: 3,6 °C (1981)

 

Forrás: met.hu